2012. május 24., 07:412012. május 24., 07:41
A területlapú támogatások kifizetése várhatóan december elején kezdődik, de addig, október közepén az ügynökség a tavalyi évhez hasonlóan egy előleget is átutal azoknak a gazdáknak, akiknek elfogadták az igénylését.
„Októberig az ellenőrzésekre is sor kerül, a kéréseket szúrópróbaszerűen, 10 százalék arányban fogjuk átvizsgálni. Ezek egy része teledetekciós ellenőrzés lesz, de egyes gazdaságokat az ügynökség szakemberei a helyszíneken ellenőriznek majd” – nyilatkozta Kerekes Melinda, a központi kifizetési ügynökség igazgatóhelyettese.
Hozzátette, az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapból (FEGA) finanszírozott támogatásra a gazdák 99 százaléka elektronikus úton, az IPA Online alkalmazást használva, azonosította parcelláját. A kifizetési ügynökség adatai értelmében a gazdák idén legnagyobb arányban Suceava, Dolj, Máramaros és Bihar megyében tettek le kéréseket, ami pedig a székelyföldi megyéket illeti, május 16-ig Maros megyében 31 085 kérést, Hargita megyében 29 941, míg Kovászna megyében 13 247 kérést nyújtottak be.
Az eddigi kimutatások szerint több megyében is – köztük Bihar, Fehér, Kolozs, Kovászna, Szatmár és Vaslui – annak ellenére, hogy idén valamivel kevesebb támogatási kérés érkezett be, mint tavaly, a területek nagysága nem változott, ami egyértelműen arra utal, hogy a megművelt mezőgazdasági földterületek darabolódása csökken.
Az APIA jóváhagyott költségvetése a 2012-es területalapú támogatásokra 1 043 001 000 euró. Idén a gazdák hektáronként 102 euró értékű támogatást kaphatnak, míg az elmúlt évben 80,36 eurót lehetett lehívni. Bár az igénylési kampány május 16-áig tartott, ezt követően június 10-éig is fogadnak kérvényeket, a határidőt túllépő gazdák azonban napi 1 százalékos levonással számolhatnak.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.