2012. június 14., 08:552012. június 14., 08:55
Nyírő Gergely, a kistérség mezőgazdasági referense elmondta, a tavalyhoz képest visszás helyzet állt elő: az akkor a gazdák számára ingyen összeállított pályázati csomagok elkészítési díját ugyanis egyelőre nem térítette meg az uniós fórum, amely kiírta a pályázatot. „Emiatt sajnos, kényszerhelyzetben vagyunk, nem tudjuk térítésmentesen megírni a pályázatokat” – tájékoztatott az illetékes. Elmondta, a dokumentációk összeállítása 500 lejébe kerül a gazdának.
Nyírő kiemelte, hogy valamilyen módon kárpótolják az érintetteket, a kistérség vállalja, hogy a 141-es intézkedés keretében pozitívan elbírált pályázatok esetében az első két év elszámolási dossziéját ingyen elkészítik.
Amint arról beszámoltunk, a félig önfenntartó gazdaságokat működtető gazdák számára támogatási feltételként a szaktárca azt írja elő, hogy az első három évben a gazdaságok piaci értékesítése 20 százalékkal kell növekedjen, a birtok gazdasági mérete legalább 3 UDE-vel (gazdasági mértékegység) kell bővüljön, s a támogatás megszerzése után 3 éven belül a gazda részt kell vegyen a Szakképzés és információs tevékenységek elnevezésű szervezett képzési programban.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.