Fotó: Kristó Róbert
A burgonyatermelőket célzó támogatási rendszeren dolgozik a mezőgazdasági minisztérium a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság tájékoztatása szerint. Amennyiben bevezetnék az új típusú szubvenciót, több pozitív hozadéka is lenne – vélik a szakértők.
2014. február 06., 12:402014. február 06., 12:40
A készülőben lévő állami támogatási forma nem az első lenne, amely a burgonyatermelőket célozza, ez a szegmens ugyanis korábban is részesült támogatásban – tájékoztatott Könczei Csaba, az igazgatóság vezetője. Elmondása szerint a tényt, hogy a szaktárca dolgozik az ügyön, hivatalosan is megerősítették.
Az eddig közöltekből kiderült, hogy a támogatás az étkezési krumpli esetében 500 euró lenne hektáronként, illetve 1500 euró a fajtaellenőrzött vetőmagburgonya termesztéséért. Az igazgató rámutatott: még nem tudni, mikor kerülhet sor a támogatás bevezetésére, viszont az biztos, hogy a termelők szempontjából több pozitívumot is hordoz.
A legfontosabb, hogy növelné a versenyképességet, hiszen az ágazatban tevékenykedők állandó panasza, hogy nem tudják felvenni a versenyt a külföldi – lengyel, francia, holland – termelőkkel, akik jóval jelentősebb támogatásban részesülnek, így az árpolitikájuk is egészen más. Könczei úgy véli, amennyiben valóban bevezetik a támogatást, a háromszéki termelők is előnyösebb áron tudnák értékesíteni a burgonyát, így a külföldi piacokra is nagyobb eséllyel törhetnének be.
Főképp olyan körülmények között, hogy egy ilyen rendelkezés a minőségi vetőmag használatát, illetve annak hazai termelését is előmozdítaná. Utóbbi révén a gazdák ismét tudnák csökkenteni a költségeiket, hiszen a vetőmaggal kapcsolatos kiadások miatt az elmúlt években lassan, de biztosan csökken a krumplitermelésre „befogott\" területek aránya a megyében.
Nagy D. István
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.
szóljon hozzá!