Támogatások: Szatmárban sok a csaló

Folyamatosan problémák merülnek fel Szatmár megyében a mezőgazdasági támogatásokkal kapcsolatban, igen sok gazda vesz fel területalapú támogatást vagy a haszonállatok tartásáért járó juttatást, jelentős részük azonban csal a bevallásoknál.

Babos Krisztina

2013. szeptember 11., 19:142013. szeptember 11., 19:14

Amint azt Viorel Pintea, a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) vezetője kifejtette: számos esetben azzal szembesülnek, hogy a támogatásért folyamodók egész egyszerűen nem vetik be földjeiket a kérelemben szereplő növényekkel, vagy nem rendelkeznek azokkal az állatokkal, melyeket a bevallásukban feltüntetnek. Az igazgató szerint komoly problémák vannak az emberek hozzáállásával, akik vonakodnak alávetni magukat az ügynökség ellenőrzéseinek. “Meg kellene egy dolgot érteni: ellenőrzés nélkül nincs támogatásfolyósítás, mi minden kérelmezőhöz kilátogatunk – fejtette ki Pintea. – Felhívnám ugyanakkor mindenki figyelmét, hogy bűncselekménynek minősül, ha valaki valótlanságokat állít a hozzánk benyújtott nyilatkozatában, és ily módon törvénytelenül jut jövedelemhez.”

Az igazgató szerint 2007 óta összesen 1680 esetben észleltek olyan fokú eltérést a gazdák bevallása és a terepen tapasztaltak között, hogy a támogatás visszafizetésére kellett kötelezniük a kérvényezőt. A szóban forgó 3,8 millió lejből mindeddig 3 milliót sikerült behajtaniuk. A legnagyobb gondot, mint kiderült, Szatmár megyében a legelők állapota jelenti. Pintea emlékeztetett: ezeket korábban a községi önkormányzatok kezelték, majd a legtöbb településen átadták a területeket a helyi állattartói egyesületeknek. Mint elmondta: összesen több mint 40 ezer hektárnyi legelő karbantartására igényeltek tőlük pénzt a területek kezelői, azonban igen sok esetben elmulasztották elvégezni azokat a munkálatokat, melyek finanszírozásához pénzt kértek. Az igazgató vélekedése szerint emiatt a megye legelőterületeinek több mint 50 százaléka igen rossz állapotban van. “Minden községben hirdetést függesztünk a templom, a bolt és a kocsma ajtajára, hogy a helyi egyesület mire és mennyi támogatást kapott” – jelentette ki Viorel Pintea, aki szerint az egyesületi tagok jelentős részének fogalma sincs arról, hogy a vezetőség mit csinál, így esélyük sincs számon kérni a mulasztásokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás