2012. május 17., 07:462012. május 17., 07:46
„Régi probléma, hogy a romániai zöldség- és gyümölcspiac szervezetlen. Ha ez másképp lenne, nyilván előre lehetne tudni, hogy mikor lehet számítani árnövekedésre vagy csökkentésre” – mutatott rá a tárcavezető.
Daniel Constantin arra is felhívta a figyelmet, hogy jelenleg nem a termelő, hanem a viszonteladók és a kereskedők kapnak több pénzt az áruba bocsátott terményért. „Mindenképpen újra kell szerveznünk ezt a rendszert, a minisztériumnak pedig az a feladata, hogy kidolgozzon egy olyan stratégiát, melynek alapján végül a termelő is jól jár, megkapja a megfelelő támogatást” – mondta az agrárminiszter.
Elmondta továbbá, állami támogatást kell nyújtani azoknak a termelőknek, akik zöldség- és gyümölcsraktárakat akarnak létrehozni, ezáltal olcsóbb és frissebb hazai áru kerülhet a piaci standokra. „Az állam partnerként kellene beszálljon egy ilyen, legalább 5–10 éves futamidejű projektben” – magyarázta a miniszter.
Több mint 9 millió hektár mezőgazdasági terület megmunkálására nyújtottak be támogatási igénylést a termelők a SAPS-program keretében – jelentette be tegnap a mezőgazdasági minisztérium. A Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) által feldolgozott adatok szerint idén 1,21 millió kérést iktattak területalapú támogatásra, míg egy évvel korábban az igénylések száma alig haladta meg az egymilliót. Amint arról beszámoltunk, támogatási igénylést május 15-ig (tegnapig) fogadták az APIA megyei kirendeltségeinél, mától 1 százalékos levonás jár. Idén a gazdák hektáronként 102 euró értékű támogatást kaphatnak, míg az elmúlt évben 80,36 eurót lehetett lehívni. |
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.