Az öt hektárnál kisebb mezőgazdasági területtel rendelkező termőföld-tulajdonosok több mint fele bérbe adná vagy eladná birtokát, mert a megművelésre befektetett összeg nem térül meg – hívta fel a figyelmet egy friss felmérés eredményeire a Mezőgazdasági Termelők Országos Szövetsége (LAPAR).
2014. november 20., 13:282014. november 20., 13:28
Laurenţiu Baciu, az érdekvédelmi szervezet vezetője elmondta, a vetőmag, a műtrágya és a gázolaj árának a folyamatos növekedése miatt a kistermelők egyre nehezebb helyzetbe kerülnek.
„A legtöbben közülük túl öregek ahhoz, hogy folytassák, a fiatalok közül pedig legtöbben elfordulnak a mezőgazdaságtól. Felméréseink azt mutatják, az elmúlt három évben egyre romlott a kisgazdák helyzete” – jegyezte meg a LAPAR vezetője. Rámutatott: a mezőgazdasági minisztérium felmérése szerint Romániában körülbelül 700 ezerre tehető azok száma, akik öt hektárnál kisebb területen termelnek.
A felmérésből kiderül továbbá, az ebbe a kategóriába eső kistermelők az ország mezőgazdasági hasznosításra alkalmas területeinek a 40 százalékát birtokolják. Laurenţiu Baciu elmondta továbbá, a fiatal gazdák számára nyújtott állami támogatás annyira elenyésző, hogy szerinte a kormány ajánlata senkit nem fog meggyőzni.
„A fiataloknak 15-20 000 eurót ajánlanak farmok létrehozására. Ebből az összegből azonban lassan egy traktorkereket sem lehet vásárolni. A támogatás akkor lehetne hatékony, ha a fiatalok – előnyös kölcsönigénylési feltételek mellett – akár 150 000 euró feletti összegre is pályázhatnának” – mutatott rá az érdekvédelmi szervezet vezetője.
A LAPAR felmérése arra is rámutat, hogy a mezőgazdasági termékek ára átlagban 50 százalékkal csökkent az elmúlt öt évben. „Egy kisgazda átlagban 3000 lejt költ egy hektár föld megművelésére, a termés után pedig körülbelül 2000 lejt kap. Ilyen körülmények között attól tartok, hogy Romániában körülbelül félmillió kistermelő rá fog unni arra, hogy folyamatosan veszteséget kell elkönyvelnie” – fogalmazott Laurenţiu Baciu.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.
szóljon hozzá!