2012. május 10., 07:492012. május 10., 07:49
A finanszírozásban a kérés benyújtásának idején az Országos Állattartási Nyilvántartóba, illetve a Mezőgazdasági és Kifizetési Ügynökség (APIA) jegyzőkönyveiben szereplő, egyedi azonosító kóddal rendelkező és legalább három fő, 6 hónaposnál fiatalabb szarvasmarhát tenyésztő gazdák részesülhetnek.
Az igénylők fel kell mutassák a személyi igazolvány mellett a vállalkozás alapító okiratának a másolatát, az állatok származását igazoló dokumentumokat, valamint be kell nyújtsanak egy nyilatkozatot arról, hogy az állatok, amelyek után a támogatást igénylik, az előző években nem voltak támogatásra jogosultak, kivéve ha a gazdaság tulajdonost cserélt.
Az APIA továbbá egy újabb nyilatkozatot is kér a szarvasmarha-állománnyal kapcsolatos adatokról, továbbá arról, hogy a gazdának nincs tartozása sem az állam, sem pedig a megyei hatóságok felé. A dossziénak tartalmaznia kell a 2008/44-es sürgősségi kormányrendelet értelmében az állományokban bekövetkezett szerkezeti változásokat igazoló dokumentumok másolatát is.
A 2011-ben valamint a 2012-ben, kifizetett támogatás értéke egyedenként 410 lej volt, a 2012-es évre járó támogatás összegéről – amelyet, a tervek szerint 2013 januárjában folyósít majd a minisztérium – a szaktárca a nyár folyamán dönt.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.