2013. április 04., 09:022013. április 04., 09:02
Ezzel együtt az érintettek még mindig nem kapták meg teljes egészében a 2012 utolsó két negyedévére kért támogatást. Lázár István, az APIA munkatársa elmondta, a szakminisztérium honlapján még március 8-án megjelent a gázolaj-támogatásra vonatkozó új törvénytervezet. „A brüsszeli rábólintás után fogadják majd el az alkalmazási szabályzatot, amelyben a keretszámokat is meghatározzák” – jelentette ki Lázár, hozzátéve, semmilyen alapja nincs annak a híresztelésnek, miszerint megszűnne az országban ez a típusú támogatás. A tervezet szerint egyébként a mezőgazdasági munkálatokat végzők számára az elmúlt évekhez hasonló mértékben csökkentenék a gázolaj jövedéki adóját, ez 21 euróval jelent kevesebbet ezerliterenként.
Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a lej-euró árfolyam alakulásától függően literenként 1,28 lej körüli támogatást kapnának a gazdák, akárcsak tavaly. A 2012-es évi támogatást egyébként továbbra sem kapták meg teljes mértékben az erre jogosultak. Mint azt az APIA munkatársától megtudtuk, az utolsó két negyedévnek megfelelő támogatásból a harmadik negyedév harminc százalékát fizette ki a központi APIA. „Ennyire volt költségvetési keret” – magyarázta. Lázár szerint a következő időszakban dől majd el, mekkora keret áll a szakminisztérium rendelkezésére az elmaradt gázolaj-támogatások kifizetésére. 2012-ben 442 termelő nyújtott be előzetes támogatási kérelmet az APIA-hoz a növénytermesztésben, állattenyésztésben, talajfeljavításban, illetve a mezőgazdasági területek öntözésében a gépesített munkálatok során elhasznált üzemanyagra.
Rédai Botond
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.