2009. május 28., 11:302009. május 28., 11:30
Florian Pavel, az igazgatóság vezetője közölte: a megye egyes termőföldjein a termények több mint fele teljesen tönkrement már a szárazság miatt. Mint mondta, ha a napokban nem lesz csapadék, egyes termények esetében tovább nőhet az aszály sújtotta területek száma.
Eddig mintegy húszezer hektárnyi búza ment tönkre, de nincsenek sokkal jobb állapotban az árpa-, szója, cukorrépa- és kukoricaföldek sem. „Ha még sokáig tart a szárazság, gyakorlatilag valamennyi, tavasszal elvetett terményünk odaveszhet” – fogalmazott az intézményvezető.
Az igazgatóság már felvette a kapcsolatot a mezőgazdasági termelőkkel, arra kérve őket, írásban jelentsék a földjükön esett károk mértékét. Pavel jelezte: ha nem változik a helyzet, a gazdák igényelhetik majd a természeti csapások után járó kártérítést.
A szórványos hétvégi esők enyhítették, de nem orvosolták a szárazságot Hargita megyében, az elmúlt hetekben lehullott csapadék mennyisége még így is távol van a sokévi átlagtól. Török Jenő, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője szerint a szárazság a búzavetést, illetve az ősziárpa-, tavasziárpa-, zab- és cukorrépavetéseket, valamint a zöldségveteményeket és a legelőket érinti.
Hargita megyében körülbelül 10 200 hektáron termesztenek gabonaféléket, s mint kiderült, a terület felén, 5800 hektáron jeleztek már jelentős károkat. A szakember elmondta, az elmúlt hónapban rendkívül kevés csapadék hullott, négyzetméterenként jóval kevesebb, mint a sokévi átlag ebben az időszakban.
Török szerint ha a csapadékmennyiség a következő hetekben sem növekszik, félő, hogy a krumplitermés nagy része is odavész. A helyzetet súlyosbítja, hogy a megyében egyetlen öntözőberendezés sem működőképes. „Pünkösd környékén rendszerint sok csapadék hull ezen a vidéken, reméljük, hogy az időjárás idén is a hagyomány szerint alakul” – fogalmazott.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.