2008. november 27., 00:092008. november 27., 00:09
Mint mondta, amennyiben legkésőbb január 15-éig nem kézbesítik a támogatásokat ebben a szektorban, a mezőgazdasági területek megműveletlenül maradnak, és a mezőgazdászok nem tudják majd folytatni a tevékenységüket. „Ha a bankok nem hiteleznek a termelőknek, augusztusban beköszönthet az 1990 óta jegyzett legsúlyosabb élelmiszerválság” – jegyezte meg Niculae.
A gabona alacsony ára ellenére ezekre a termékekre nincs kereslet, míg a kínálat minden eddigit meghalad. A gazdasági válság kezdete óta a gabonaeladás mintegy 80 százaléknyit csökkent, mondta Gabriel Bărbălu, a United Grain Group elnöke, aki azt is hozzátette, hogy ilyen körülmények között a gabonakereskedők 60 százaléka is csődbe mehet jövőre. A román termelők szerint a nagy, nemzetközi piacot uraló termesztők áraikkal lehetetlenné teszik, hogy a román termesztők külföldön adjanak el gabonát, ugyanakkor most a hazai felvevőpiac is összezsugorodott.
A gabonaszektor csak egy a mezőgazdaság tényezői közül, amelyek a világméretű pénzügyi válság hatása miatt szenvednek. A húsfeldolgozók is súlyos problémákkal szembesülnek. Gheorghe Caruz, a Román Sertéshús Terméktanács elnöke elmondta, hogy a gazdasági válság hatása a következő év első hónapjaiban lesz érezhető a húsfeldolgozás területén, ugyanis az ünnepi időszakban nagy lesz a kereslet, de a jövő év első hónapjaiban kénytelenek lesznek 5 százalékkal, vagy akár többel is csökkenteni a hús árát a kereslet csökkenése miatt.
Az Interagro elnöke szerint az öszszeomlás elkerülésére a román mezőgazdaság feldolgozói és kereskedői a hatóságok sürgős beavatkozását kérik pénzügyi intézkedésekkel és támogatásokkal. Ioan Niculae elmondta: Romániában a 9,3 millió hektár mezőgazdasági földterületből csak 5 milliót művelnek, ami alig haladja meg az 50 százalékot. Az összes többi EU-s államban a rendelkezésre álló földterület 100 százalékát művelik.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.