2012. június 28., 09:112012. június 28., 09:11
Mint mondta, annak ellenére, hogy a román állam több pályázati lehetőséget is kínál azoknak a fiataloknak, akik farmok létesítését tervezik, a mutatók továbbra is elgondolkodtatók. „A falvak demográfiája megváltozott: a fiatalok városokon próbálnak érvényesülni, a vidéki lakosság pedig megfogyatkozott és elöregedett. Ez a jelenség számos kérdést felvet a mezőgazdaság jövőjét illetően” – mutatott rá az államtitkár.
Emlékeztetett, a 112-es mezőgazdasági program keretében fiatal, 40 év alatti vállalkozókat támogatna a szaktárca. Mint mondta, a pályázó termelőknek üzleti tervet kell benyújtaniuk, amelyben többek között bizonyítaniuk kell, hogy a támogatás legkevesebb 30 százalékát olyan beruházásokra fordítják, amelyek révén a termelő tevékenysége igazodik az európai uniós előírásokhoz, korszerűsíti, fejleszti szakterületét.
Ilyen lehet mezőgazdasági rendeltetésű ingatlanok építése vagy korszerűsítése – beleértve a környezetvédelmi előírások gyakorlatba ültetését – új traktorok vagy mezőgazdasági gépek vásárlása; állatok vagy termelési kvóták vásárlása; évelő növények ültetése vagy újraültetése; termőföldek vásárlása mezőgazdasági hasznosítás céljából.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.