Az Európai Parlament, az uniós államok agrárminisztereinek tanácsa, illetve az Európai Bizottság politikai megállapodásra jutott a közös uniós agrárpolitika 2013 utáni fő irányvonalairól – közölte az Európai Bizottság.
2013. július 03., 22:032013. július 03., 22:03
Új szabályok
A megállapodás szerint – 2019-i megvalósítási céldátummal – egyetlen tagállam sem részesül majd az uniós átlag 75 százalékánál kevesebb forrásban, csakis az aktív mezőgazdasági termelők részesülhetnek jövedelemtámogatásban, a fiatal mezőgazdasági termelők az első öt évben 25 százalékos támogatáskiegészítést kapnak majd, továbbá a tagállamoknak lehetőségük lesz arra is, hogy egyrészt fokozottan támogassák a kedvezőtlen helyzetű térségeket, másrészt pedig termeléstől függő támogatást adjanak meghatározott mezőgazdasági termékek esetében.
A közlemény szerint a gazdálkodóknak az élelmiszerláncban betöltött szerepét erősíti majd, hogy bizonyos szektorokban (tej, marhahús, olívaolaj, gabonafélék) új, konkrét versenyjogi szabályok lépnek hatályba, a cukorra kivetett kvóták 2017-ben meg fognak szűnni, a borágazati telepítési jog rendszerét 2016-tól a telepítési engedélyek új dinamikus rendszere fogja felváltani, amely 2030-ig lesz hatályban, illetve az EU válságtartalékot hoz létre.
Cél a hatékonyság
Környezetbarátabb agrárpolitikát vetít előre, hogy az EU a közvetlen kifizetések 30 százalékát attól teszi függővé, hogy a gazdálkodó megvalósítja-e a környezet védelmét szolgáló három intézkedést, azaz a növénytermesztés diverzifikálását, az állandó gyepterületek fenntartását, illetve az ökológiai szempontból fontos területek 5, majd 7 százalékának a megőrzését. Ezen felül a vidékfejlesztési programok költségvetésének legalább 30 százalékát agrár-környezetvédelmi intézkedésekre kell fordítani.
Az EB szerint hatékonyabbá és átláthatóbbá teszi az agrárpolitikát, hogy megkétszereződnek a kutatást, az innovációt és az ismeretek megosztását célzó finanszírozási eszközök, a vidékfejlesztési programok jobban fognak illeszkedni a többi európai alaphoz, a tagállamok igény esetén egyszerűsített támogatási rendszert alkalmazhatnak a kistermelők megsegítése érdekében, illetve a közös agrárpolitika keretében nyújtott összes támogatást nyilvánosságra kell majd hozni, kivéve a kistermelőknek kifizetett alacsony összegeket.
Dacian Cioloş mezőgazdaságért és a vidékfejlesztésért felelős európai biztos a közleményében örömét fejezte ki, amiért a 2010 tavaszán lefolytatott nyilvános vita során megfogalmazott lakossági elvárások figyelembevételével született a megállapodás. Úgy fogalmazott: „ezek a döntések fontos elemét képezik annak az összehangolt uniós fellépésnek, amely az élelmezésbiztonság és az éghajlatváltozás területén jelentkező kihívásokat hivatott kezelni, valamint a vidéki területek fejlődésének és foglalkoztatásának előmozdítását célozza meg.\"
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.
szóljon hozzá!