2010. január 14., 10:392010. január 14., 10:39
Romániában hagyományos mezőgazdasági termékek külföldi népszerűsítését tűzte ki célul Mihail Dumitru mezőgazdasági miniszter. Mint mondta, a tárca olyan tájékoztató és promóciós programot kíván kidolgozni, melynek célja, hogy a román gazdák termékei az Európai Unió tagállamainak piacain is ismertté váljanak. Dumitru példaként a hústermékpiacot említette.
„A romániai vágóállat-állomány eddig nem tapasztalt mélypontra zuhant a külső és belső értékesítési lehetőségek hirtelen beszűkülése, valamint a termelési bizonytalanság együttes hatása miatt. Az apadás, csökkenő ütemben, de még mindig tart. Ennek a tendenciának a megállítását, illetve megfordítását különböző állami és uniós támogatásokkal lehet elérni, hogy idővel Romániában is húsiparexportról lehessen beszélni” – magyarázta a miniszter.
A mezőgazdasági miniszter elmondta továbbá: a kormánynak is aktív szerepet kell vállalnia az exporttámogatás szintjének emelésében, a szakágazati kollektív marketingrendszer kiépítésében és finanszírozásában.
Mihail Dumitru szerint rendkívül fontos, hogy a romániai termelők minél több, külföldön szervezett mezőgazdasági termékbemutatón vegyenek részt. Rámutatott: a holnap kezdődő, berlini mezőgazdasági vásáron 12 romániai gazda állami finanszírozás révén fogja népszerűsíteni a hagyományos román termékeket.
A mezőgazdasági minisztérium összesítéséből kiderül, az elmúlt évben Románia 1,639 milliárd euró értékben exportált mezőgazdasági termékeket, ez 111 millió eurós gyarapodást jelent 2008-hoz képest. Az importált agrártermékek értéke jóval nagyobb, 2,75 milliárd euróra tehető.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.