A húsmarháké lehet a jövő

Fellendíthetné a székelyföldi szarvasmarha-tenyésztést, amennyiben Törökország feloldaná a romániai élőállat-szállítás tilalmát – jelentette ki a Krónika megkeresésére Incze Péter, a Kovászna megyei mezőgazdasági igazgatóság munkatársa.

Bíró Blanka

2012. július 19., 09:132012. július 19., 09:13

Mint tájékoztatott, már zajlanak a tárgyalások a tenyésztők romániai érdekvédelmi szervezetei és az ankarai Mezőgazdasági, Élelmiszer-ipari és Állattenyésztési Minisztérium között, az illetékesek pedig bíznak abban, hogy hamarosan újraindíthatják az exportot.

A törökök egyébként tavaly rendelték el az importtilalmat, a török sajtó akkor arról cikkezett, hogy katasztrofális egyes európai uniós országok állat-egészségügyi helyzete. Incze Péter most lapunknak arról beszélt, céljuk, hogy a háromszéki tenyésztők betörjenek a török piacra, hiszen ott a hazai ár kétszeresét fizetik – a hizlalt bikaborjú kilogrammjáért élősúlyban megadják a 4,2 eurót, míg itthon még 2 eurót sem fizetnek érte.

„Ha kialakul a stabil felvásárlópiac, több gazdát meg lehet győzni, hogy térjen át a húsmarhatenyésztésre” – véli a szakember. Incze Péter szerint ugyanakkor a Szarvasmarha-tenyésztők Kovászna Megyei Egyesülete vállalná, hogy gyűjtőpontokat alakít ki, hiszen – hangsúlyozta – nem lehet, hogy a török teherautó bejárja a falvakat, és minden településről összeszedjen két-három állatot.

Kovászna megyében a statisztikák szerint még mindig az állattartás a mezőgazdaság húzóágazata, ám hanyatlóban van. A szarvasmarha-állomány húsz év alatt a negyedére csökkent, a tavalyi állatszámlálás során 35 ezer főt vettek nyilvántartásba, míg két évtizeddel ezelőtt 120 ezret tartottak nyilván. Incze Péter szerint a hanyatlásnak összetett okai vannak.

Példaként több tényezőt is megemlített, köztük azt, hogy állandóan változik és csökken a tej felvásárlási ára, szigorúbbak a feltételek, sok munkával és költséggel jár a tej megfelelő hűtése, kezelése. A kisgazdák egy része éppen ezért lemondott a szarvasmarha-tartásról, két-három tehénből csak egyet tartottak meg saját használatra. Bodokon például mindössze harminc tehenet hajtanak ki reggelenként a legelőre, tudtuk meg a szakembertől.

Eközben Kovászna megyében 61 ezer hektár legelő és 41 ezer hektár kaszáló van, ezek háromszor-négyszer ekkora állományt is el tudnának tartani. A szakértők szerint az ágazat fellendítésére az lenne a megoldás, ha a gazdák áttérnének a húsmarha-tenyésztésre. A mezőgazdasági igazgatóság ez ügyben már fel is vette a kapcsolatot a magyarországi tenyésztőkkel is, onnan hoznának tenyészbikákat, és több sepsiszentgyörgyi befektető létesítene húsmarhafarmot. Romániában még nincs túl jó piaca a marhahúsnak, viszont az Európai Unió országaiban és Ázsiában nagy a kereslet.

Kérdésünkre, hogy a szárazság mennyire hat ki idén nyáron a marhatenyésztésre, Incze Péter elmondta, gondot jelent jelenleg a takarmány beszerzése, a szárazság miatt ugyanis kiégett a fű egy része, a gazdák a helyzet áthidalására olyan helyekről is begyűjtik a füvet, ahol már tíz éve nem kaszáltak.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás