A gazdák alig egyötöde vallott jövedelemadójáról

Nem hozta meg a várt eredményeket a termelőket érintő átalányadó bevezetése. A mezőgazdasági tárca felmérése szerint a termelői engedéllyel rendelkező 650 ezer gazdából 121 ezren nyújtották be azt a 221-es számú adóívet, amelyben az adózás alá eső jövedelmeiket kell bevallaniuk – ez csupán az ötödrésze annak, amennyivel számoltak.

Krónika

2013. július 24., 19:422013. július 24., 19:42

A felmérések szerint az adózási kedv Bihar megyében volt a legnagyobb 8159 bevallási ívvel, a második Maros, 7544-gyel. Ezzel szemben Călăraşi megyéből mindössze 419-en, Buzăuból 284-en, Ilfov megyéből pedig mindössze 15-en nyújtották be az adóbevallási ívet a hatóságnál a június 25-ei határidőig

Victor Ponta miniszterelnök szerdán azt kérte a mezőgazdasági és a pénzügyi minisztérium illetékeseitől, hogy találjanak módot rá, hogy a gazdák az önkormányzatoknák is kitölthessék az adóíveket. \"Egyértelműen látszik, hogy új, egyszerűsített eljárás szükségeltetik. Az eddigi adatókból egyértelműen kiderül, hogy sokan nem tudnak az új adó bevezetéséről, vagy egyszerűen nem tudják milyen intézményhez forduljanak. Az is gondot jelent a vidéki termelőknek, hogy be kell menjenek a városba adót fizetni. Ezen a helyzeten mindenképpen változtatni kell\" – mutatott rá a miniszterelnök.

Amint arról beszámoltunk, az új adótörvény szerint megadóztatják a mezőgazdasági, erdészeti és haltenyésztési tevékenységet. A gabonatermesztés két hektárig mentesül az adófizetés alól, 2-től 50 hektárig az adóalap hektáronként 449 lej lesz, 50 hektár fölött pedig 395 lejre csökken. Burgonya esetén két hektárig szintén adómentes a gazdálkodás, majd 50 hektárig 3 488 lejre, 50 hektár fölött 3070 lejre számolják az adót.

A kerti zöldségek termelőinek fél hektárig nem kell fájjon a fejük, majd 2,5 hektárig 4001 lej, 2,5-10 hektár között 3605, majd 10 hektár fölött 2563 lejben szabta meg az éves adóalapot a kormány. A szőlőművelők egy hektárig mentesülnek, két hektárig 1385 lejre, két hektár fölött pedig 1218 lejre kell adózzanak. A legmagasabb normákat a virágtermesztésnél találjuk: két hektárnál nagyobb területen már hektáronként 10 360 lejre számolják az adót.

Két tehén tartása még adómentes, 50 tehénig állatonként 698 lej, 50 tehén fölött pedig 512 lejes jövedelemalapot határoztak meg. Sertések esetén az adófizetési küszöb öt darab, kilencig 56 lej, 10-150 között 181 lej, e fölött pedig 140 lej a norma. Adózás szempontjából a szárnyasok tartása a legkedvezőbb: 100 szárnyasig adómentesen gazdálkodhatunk, 100 és 500 között egységenként három lejre, 500 fölött pedig két lejre adózunk. 15 tehén tartásáért 1452 lejt kell évente befizetni, ugyanennyi juhért 22 lejt, sertések esetén pedig 210 lejt. A törvény szerint 50 és 500 lej közötti bírsággal sújthatják azokat a gazdákat, akik nem töltötték ki az adóívet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás