Kevesebb mint 300 kilogrammos egy főre eső hulladéktermeléssel Románia és Lengyelország az utolsó helyen áll az Európai Unióban, míg Dánia lakossága termeli a legtöbb szemetet (789 kilogramm/fő) – derül ki az Eurostat adatsoraiból.
Fellendítheti az új lakások piacát az Első otthon program tervezett módosítása. A javaslat értelmében ugyanakkor kevesebb jut állami garanciára, mint tavaly.
Francia lány, Iris Mittenaere nyerte a 65. Miss Universe szépségkirálynő-választást romániai idő szerint hétfőn hajnalban a Fülöp-szigeteki Manilában.
A kormány nem változtat a költségvetéssel kapcsolatos álláspontján a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülésén, a kabinet a büdzsébe foglaltak mentén képzeli el a 2017-es esztendőt – szögezte le egy interjúban Sorin Grindeanu miniszterelnök.
Ellenzi az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) sepsiszentgyörgyi szervezete a Kós Károly és a Puskás Tivadar Szakközépiskola összevonását: szerintük ezt, ha másképp nem megy, utcai tüntetéssel kell megakadályozni.
Ismét védelmébe vette hétfőn Florin Iordache igazságügy-miniszter a részleges közkegyelemről és a Btk. módosításáról szóló tervezeteket a témában a tárca által tartott közmeghallgatáson.
Donald Trump amerikai elnök vasárnap közleményben szögezte le, hogy a bevándorlásról hozott elnöki rendelet nem a muszlimok kitiltásáról szól, a vízumkiadást pedig 90 nap múlva helyreállítják.
Vizsgálatot indított a román energiaár-szabályozó hatóság (ANRE) az áramtőzsdén (OPCOM) kötött gyanús szerződések ügyében, miután az utóbbi hónapban megkétszereződtek az energiaárak Romániában.
Közvitára bocsátotta az oktatási minisztérium a 2017/2018-as tanévre vonatkozó beiskolázási módszertant. A tervezet szerint február 22-én teszik közzé az iskolai körzetek listáját, a beiskolázási terveket és az előkészítő osztályok számát.
Hét erdélyi orvosi, illetve gyógyszerészeti tudományos kutatás nyert támogatást a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a Studium-Prospero Alapítvány által meghirdetett versenypályázaton, összesen hatvannégyezer euró értékben.
Klaus Johannis államfő az kéri a kormánytól, hogy ne hagyja figyelmen kívül az emberek véleményét, és mondjon le a büntetőjog módosítására irányuló kezdeményezéséről.
Lövétei Lázár László Alkalmi című verseskötetét mutatták be a hét végén Kolozsváron. Egyed Péter méltatása szerint ez a líra egyenes ági leszármazottja Arany János költészetének.
Felszentelték 12 pap jelenlétében a Fogarasi-havasokban található Bâlea-tó melletti jégtemplomot a hétvégén.
Felkészült idegenvezetővé válhat az a diák, aki elolvassa Zsigmond Ilka középiskolásoknak szánt várostörténeti segédanyagát, a Kolozsvárról szóló Örökség című honismereti kiadványt – fogalmazott Guttmann Szabolcs építész a kötet csütörtöki bemutatóján.
Életének nyolcvanadik évében elhunyt Mihály Pál színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja – közölte hétfőn az intézmény.
Jobban odafigyelnek a szórakozóhelyeken a biztonsági előírások betartására a Colectiv-tragédia óta a készenléti szakemberek tapasztalatai szerint. Ugyanakkor egyesek azt kifogásolják, hogy az ellenőrzéseket csak a balesetek után veszik komolyan.
Hogy miért zúdítanak ránk újabban annyi szabadnapot: amiért a többi „népboldogító” felhajtást is rendezik.
Lövöldözés történt vasárnap a kanadai Québecben az ottani iszlám kulturális központ mecsetében, legalább hatan meghaltak, nyolcan megsebesültek.