Fellendítheti az új lakások piacát az Első otthon program tervezett módosítása. A javaslat értelmében ugyanakkor kevesebb jut állami garanciára, mint tavaly.
2017. január 30., 17:092017. január 30., 17:09
2017. január 30., 18:212017. január 30., 18:21
Kevesebb pénz szán az Első otthon programra a Grindeanu-kormány: a pénzügyminisztérium által közvitára bocsátott törvénytervezet értelmében a 2017-es év folyamán az állam 2,5 milliárd lej értékben vállalna garanciát, ami körülbelül 440 millió lejjel kevesebb, mint a tavalyi keret. Ez valamivel több, mint 22 ezer haszonélvezőt feltételez.
Lényeges módosítás ugyanakkor, hogy az állam csak az új építésű lakások esetében vállalja ezentúl a hitel értéke 50 százalékának megfelelő összegre a garanciát, a régi lakásoknál ez az arány 40 százalékra csökken. A tervezet értelmében egyébként az minősül új otthonnak, amelyet legtöbb öt éve építettek, vagy legtöbb öt éve újítottak fel. Ezen lakások esetében a lakásra igényelt hitel értéke elérheti a 66 500 eurót is, a régi lakásoknál pedig az eddig 57 ezer euró marad a plafonérték.
A pénzügyminisztérium és a piaci szakértők egyaránt úgy látják, hogy a módosítások az új építésű ingatlanok felé fogják terelni a keresletet. Ugyanakkor az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített otthonok továbbra is megvásárolhatók lesznek az Első otthon program keretében.
Amint arról több ízben is írtunk, tavaly az állam 2,94 milliárd lejt utalt ki állami garanciára, ám a valós érték ennél is nagyobb volt, mivel 2015-ben nem sikerült „elkölteni\" a teljes kiutalt összeget. A legfrissebb statisztikák értelmében 2016 első 11 hónapjában csaknem 33 ezer lakásvásárlási hitelért garantált az állam, ami 6,2 milliárd lejnyi kölcsönt jelent. A lakásvásárlásra nyújtott hitelek értéke megközelítette eközben a 10 milliárd lejt, vagyis az otthonteremtési kölcsönök 60 százalékát igényelte a lakosság az Első otthon program keretében.
A projekt 2009-es útra indításától 2016 november végéig mintegy 204 ezer garanciát nyújtottak összesen 17,5 milliárd lej értékben, a program keretében igényelt hitelek értéke pedig eléri a 35 milliárd lejt. A bankok a tavalyi év végéig 767 esetben igényelték a letétbe helyezett állami garanciát, mivel az ügyfél nem tudta tovább törleszteni a felvett hitelt; 130 kérést elutasítottak, 521 becsődölt hitel után összesen 44 millió lejt fizetett ki az állam. Az Első otthon program viszont indulása óta a romániai ingatlanpiac fő mozgatórugója.
Mostantól havi rendszerességgel jegyezhetők az állampapírok a FIDELIS-program keretében, amelynek idei első kiadása pénteken indul – jelentette be csütörtökön Tánczos Barna pénzügyminiszter.
Várhatóan a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) asztalára kerül az E.ON Energie Románia MVM általi felvásárlása – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Bogdan Chirițoiu, a Versenytanács elnöke.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) péntekig Romániában tartózkodó küldöttségével találkozott csütörtökön Tánczos Barna pénzügyminiszter.
A Román Nemzeti Bank (BNR) árfolyama szerint egy gramm arany csütörtökön 441,8557 lejt ér, 1,5799 lejjel (0,35 százalékkal) többet, mint szerdán (440,2758 lej). Ezzel a nemesfém ára újabb rekordot döntött.
Optimális esetben már idén nyáron lezárulhat a tranzakció a magyar MVM és az E.ON romániai leányvállalata között – adott hangot derűlátásának Mátrai Károly, az MVM Csoport vezérigazgatója.
Újra árat emelt csütörtökön töltőállomásain a Romániában legkiterjedtebb hálózattal rendelkező Petrom – ez volt a februári hónap első drágítása, miután januárban hét áremelést és két árcsökkentést hajtott végre.
Tavaly a nyers adatok szerint 8,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában 2023-hoz képest – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Elfogadta a kétkamarás bukaresti parlament együttes ülése szerdán a 2025. évi állami költségvetést, amely 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel és 7 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol.
Átlagosan 7 százalékkal drágultak az albérletek a tíz legnagyobb romániai városban éves szinten. A legnagyobb áremelkedést a nagyváradi garzonlakások esetében láthatjuk.
A Román Nemzeti Bank (BNR) árfolyama szerint egy gramm arany szerdán 440,2758 lejt ér, 4,4194 lejjel (1,01 százalékkal) többet, mint kedden. Ezzel a nemesfém ára újabb rekordot döntött.
szóljon hozzá!