Molnár Judit
2017. június 18., 23:11
2017. június 18., 23:11
Amióta 1993-ban először vetődött fel, hogy az áldatlan tanügyi helyzetet talán leginkább a tanév befagyasztásával lehetne a megoldás felé billenteni, mondhatni menetrendszerűen minden nyárelőn ugyanúgy felvetődik, aztán nagyon hamar vissza is hull a nagy semmibe.
És mindig ugyanúgy játszódik le, mint huszonnégy évvel ezelőtt. Akkor összeültünk, a szakszervezetis kolléganő elmondta, az országos javaslat ez a bizonyos befagyasztás, megmagyarázva az esetleg értetlenkedőknek, hogy nem zárjuk le a jegyeket, és ami ennél is fontosabb, bojkottáljuk a záróvizsgákat: a nyolcadikos országos felmérőket és az érettségit.
Valóban nagyon hatásosnak tűnt így első elmondásra, megállapodtunk, hogy mi is bekapcsolódunk az országos akcióba. Eleinte nem is volt semmi baj, ment minden a megszokott úton, ahogy viszont közeledett a tanév vége, egyre több volt a sóhajtozás a tanáriban, egyre többen méltatlankodtak, hogy azért szegény gyerekecskéknek nem kellene szenvedniük, állandóan fel-felröppent egy-egy tanári lelket emlegető sirám, de a lényeg, hogy a naplókban gyűlni kezdtek az előírásszerű év végi lezárások. Röviden: a szakszervezetis kolléganő egy nagyszünetben bejelentette, vissza az egész, majd máskor.
Emberileg természetesen jogos volt a lépés, de amikor a következő évzárások előtt megint felbukkant az ötlet, már mi magunk sem vettük komolyan a „követeléseinket”. 2005 őszén viszont, nem sokkal az évkezdés után kitört a nagy, országos tanügyi sztrájk. Semmi értelme nem volt, mert azok alá adta a lovat, akik fennen hirdették: még az a háromhavi nyári szabadság sem elég a tanároknak, „kisztrájkolnak” maguknak még ki tudja mennyit.
A magam részéről nem sztrájkoltam, az osztályaim pontosan bejöttek az órákra, mert elmagyaráztam nekik, hogy mindenképp be kell majd pótolnunk, és a semmiért ne járjunk majd talán egész éven át szombaton–vasárnap is suliba. Nekünk lett igazunk, üres ígéretnél többet nem értek el, a hétvégi bepótlásokat viszont szigorúan ellenőrizték.
A sztrájkhangulat ezek után sokkal lejjebb süllyedt, inkább a különböző tévéműsorok szájalásaiban vettek részt az országos szakszervezeti vezetők. Egyeseket jó állásokkal hallgattattak el, mások még most is szájalnak. A szenátusi elnök övön aluli támadását sem verték vissza, akinek nem a fennhatósága alatti szunyókálók és megrögzött lógósok, hanem a tanárok szúrták a szemét. A sztrájkot ismét átdobták őszre, és ezzel, lassan negyedszázada, ismét lesöpörték magukat a tanárok a terítékről.
Balogh Levente
Igencsak elrugaszkodik a valóság talajától, aki az EU-csatlakozásról szóló moldovai népszavazás eredményét úgy magyarázza, hogy azzal az ország végleg demonstrálta elköteleződését a nyugati integráció mellett, jókora csapást mérve ezzel a Putyin-rezsimre.
Makkay József
A román média keményen ostorozza a szerinte orosz befolyás alá került moldovai köztársaságbeli Gagauz Autonóm Tartomány szavazási eredményét. A gagauzok vajon miért nem szeretik a nagyromán jelöltet, és vele együtt az Európai Uniót?
Balogh Levente
A végén még az a szégyen éri a romániai lakosságot, hogy magyar és/vagy orosz áram és földgáz jön majd a falból.
Balogh Levente
Bár a román politikumban kétségkívül erős a konkurencia, Nicolae Ciucă liberális pártelnöktől senki sem veheti el az első helyet a hét legszánalmasabb és legröhejesebb kijelentéséért zajló versenyben.
Balogh Levente
Súlyos, de szükséges döntés volt: Izrael végül bevállalta a kétfrontos háborút az ország népét, államiságát fenyegető terrorszervezetekkel szemben.
Makkay József
Rekordokat dönt a román állam költségvetési hiánya. A túlköltekező kormány valahogy kihúzza a választásokig, de hogy utána mi lesz, arról csak rossz sejtések vannak.
Balogh Levente
A végén még oda lyukadunk ki, hogy Klaus Iohannis politikai jövője fontosabb Románia sorsánál.
szóljon hozzá!