Vadásztársa lőtt le véletlenül Oláhlápos (Lăpuşul Românesc) közelében egy férfit szombaton, egy vaddisznóvadászat során. A 63 éves férfi belehalt sérülésébe.
Még idén ősszel meg szeretnénk rendezni a család meghatározására vonatkozó alkotmánymódosítási népszavazást – közölte szombaton Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a politikai alakulat Országos Végrehajtó Bizottságának ülésén.
Házkutatást tartottak szombaton a kolozsvári Műszaki Egyetemen és a felsőoktatási intézmény egyik oktatójának a lakásán, akit azzal gyanúsítanak, hogy csúszópénzt fogadott el a diákoktól.
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium melletti kiállásra szólít szombaton közzétett felhívásában Jakubinyi György érsek, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány elnöke. Szerdán 18 órától a Maros megyei prefektúra előtt tüntetnek az iskola helyzetének megoldásáért.
Fokozott légköri instabilitásra és jelentős mennyiségű esőre vonatkozó figyelmeztetést bocsátott ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) az egész ország területére.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) volt elnökét, Marian Burceát, akivel kapcsolatban illegális elszámolások gyanúja miatt vizsgálódik az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA).
„Illegálisan” nyújtották be Verespatak UNESCO-pályázatát, mert azt se Dacian Cioloş akkori miniszterelnök, se a kormány nem hagyta jóvá - jelentette ki szombaton Teodor Meleşcanu külügyminiszter.
Nem azért nem szolgálták ki a székelyudvarhelyi Kauflandban miccset vásárolni szándékozó férfit, mert románul szólította meg az eladót, hanem azért, mert nyitás előtt próbált vásárolni – tudatta az áruházlánc a belső ellenőrzése előzetes eredményeit.
Míg a római katolikus egyház elítéli a lombikprogramot, a protestáns egyházak képviselői szerint a beavatkozás „bevállalható”. A szülész-nőgyógyász is csak indokolt esetben ajánlja. Hazai illetékeseket kérdeztünk a Magyarországon nagy vitát szülő témáról.
Szombaton kezdődik Bukarestben a George Enescu nemzetközi klasszikus zenei fesztivál, amely számos világhírű művészt és zenekart vonultat fel három hét alatt.
Idén januártól augusztus végéig országszerte 29 óvodát építettek és 18 iskolaépületet újítottak fel - közölte pénteken az oktatási minisztérium.
Több mint 200 személy tüntetett péntek este Kolozsváron Mihai Tudose miniszterelnök lemondását kérve, amiért a kormány azt tervezi, hogy visszavonja Verespatak előterjesztését az UNESCO világörökségi listájára.
Három új óvodát építenek, illetve újítanak fel a magyar református közösség számára a magyar kormány támogatásával Szatmárnémetiben.
Mondjon le a kormány az üzemanyagokra kivetni tervezett extra jövedéki adóról – kérik a fuvarozók. Egyúttal újfent azzal fenyegetnek, hogy ellenkező esetben külföldön fognak tankolni.
Az első hét hónapban 7,2 százalékkal 14,2 millióra nőtt a vendégéjszakák száma Romániában a tavalyi azonos időszakhoz képest - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
Nem ért egyet Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az adótörvénykönyv tervezett módosításaival – azok szerinte az ország hitelvesztéséhez vezethetnek.
Az elárusítók hiányos román nyelvtudása miatt tízezer lejes bírságot rótt ki a fogyasztóvédelmi hatóság a Kaufland áruházlánc székelyudvarhelyi áruházára - közölte pénteken az Agerpres hírügynökség.
Az Európai Bizottság kész megvizsgálni a magyar kormány azon kérését, hogy az Európai Unió fizesse ki Magyarország számára a határvédelmi költségek felét, az EU azonban továbbra sem finanszírozza határkerítések építését.