Románia segítségre szoruló emberekként, nem bűnözőkként kezeli a menekülteket – írta egy Facebook-bejegyzésében Carmen Dan belügyminiszter.
A Kárpát-medence több mint hatezer magyar iskolakezdőjét részesíti ösztöndíjban a Rákóczi Szövetség ősszel beiratkozási programja keretében.
Bár nem kötelező, munkacsoportot alakít a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a román egyesülés centenáriumára készülve, melynek keretében magyar vonatkozású rendezvényeket is szerveznének.
Kilépett a „csecsemőkorból” az ötödízben szervezett PulzArt kortárs összművészeti fesztivál, amelynek védjegye a különlegesség. A rendezvény idén a fiatal generációt és a román közönséget is megszólította.
Románia és Magyarország egyaránt vereségekkel rajtolt hétvégén a férfi kosárlabda-Európa-bajnokság kolozsvári csoportkörében. A házigazdák hétfőn a címvédő spanyolokkal találkoznak, míg a piros-fehér-zöld csapat a csehek ellen lép pályára.
Ellenben egy erdélyi magyarnak akkor is illik, ajánlott, javallott elsajátítania lehetőségei és képességei szerint a legjobban az állam nyelvét, ha tömbmagyar vidéken éli le élete legnagyobb részét. Ez ugyanis elsősorban az ő érdeke.
Csaknem 300 személy tüntetett vasárnap este Bukarestben az igazságügyi törvények tervezett módosításai ellen. Hasonló tiltakozásokat tartottak Brassóban és Kolozsváron is.
Országszerte számos kárt okozott a vasárnap esti ítéletidő. Marosvásárhelyen több kózhá épületében tett kárt a vihar, míg Hargita megyében emberéletet is követelt az ítéletidő. Sok főúton jelenleg is akadozik a közlekedés az úttestre dőlt fák miatt.
A marosvásárhelyi katolikus iskoláért tartandó szerdai tüntetésen való részvételre szólít hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Néppárt, ugyanakkor a jelenlegi helyzetért felelős személyek menesztését kéri.
A kritikák ellenére hasznos az új tanévben bevezetett ötödikes testneveléstankönyv, amely „forradalmasíthatja” az elsportosodott tornaórákat, állítják a Krónika által megkérdezett szakemberek. Kifogásolják azonban, hogy a kiadványnak nincs magyar változata.
A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap hazai pályán 1-0-ra kikapott az Európa-bajnok portugál csapattól a 2018-as világbajnokság európai selejtezősorozatában, ezzel eldőlt, hogy nem lesz ott az oroszországi tornán.
Angela Merkel német kancellár hibázott, amikor 2015 szeptemberében beengedte Németországba a menekülteket, mert döntésébe nem vonta be az európai partnereket – mondta Martin Schulz szociáldemokrata (SPD) kancellárjelölt vasárnap este Berlinben a kormányfőjelöltek televíziós vitáján.
Németországban tartózkodik menekültként egy hírhedt szíriai szélsőséges iszlamista csoport csaknem hatvan egykori harcosa – írta a Der Spiegel című német hírmagazin a hétvégi számában.
A jövő évi parlamenti választás tétjéről, a világrend változásáról és az új francia elnök Európával kapcsolatos elképzeléseiről is beszélt Orbán Viktor a kötcsei polgári pikniken.
Újabb migránsokat szállító halászhajót fogott el vasárnap reggel a Fekete-tengeren a román parti őrség - közölte honlapján a román határrendészet.
Első helyen végzett a Bukarestben szervezett országos kizombakongresszuson partnerével Borzási Judit gyergyószentmiklósi születésű, Kolozsváron élő versenytáncos. Az országos versenyen elért sikerről, jövőbeli terveiről számolt be a Krónikának.
Határozottan elítélte a NATO és az Európai Unió az Észak-Koreában vasárnapra virradóra végrehajtott kísérleti atomrobbantást. A román külügyminisztérium közölte, hogy a regionális a nemzetközi béke és biztonság elleni fenyegetésnek tekinti az akciót.
Őrizetbe vették Ioan Ardeleant, a Kolozsvári Műszaki Egyetem tanárát, miután tetten érték, hogy csúszópénzt fogad el diákoktól - közölte a korrupcióellenes igazgatóság (DGA).