2010. április 29., 09:552010. április 29., 09:55
A békebeli, éjjel-nappal nyitva tartóknál, ha az ember jót akart magának, nem merészelte zavarni az odabent bóbiskoló elárusítót éjnek évadján, hiszen neki is pihennie kell, vagy ha épp sikerült felriasztani, olyan vérfagyasztó pillantásokkal fogadta a „Kezicsókolom, kérek szépen egy papírzsebkendőt” köszönést, hogy kedvem lett volna elszaladni.
Ám nappal sincs ez másként. A minap egyik sajtótájékoztatóról a másikra szaladtomban megszomjaztam. A főtéri bódé előtti hűtőszekrényből csalogattak a különböző üdítő italok. Ki is vettem egy barackosat, majd tisztelettudóan megálltam a bódé bejáratánál, és vártam, hogy valaki figyeljen rám. A bent ülő hölgy épp telefonált, és közben valamit írogatott. Letettem elé az asztalra a kis pillepalackot, és vártam. Inkább ne vártam volna, mert amit cserébe kaptam, az a fentebb leírtakhoz hasonló, csak nem épp „minek-ébresztettél-fel” pillantás, hanem az a jó kis tipikus „már-megint-egy-vevő-mit-képzel-minek-jön-ide” nézés. „Altceva?” vagyis „Egyéb?”, kérdezte hajszálpontosan ugyanazon a hangon, amelyiken a gimnáziumi matektanárom kérte valaha számon rajtam a köbgyököt.
Egy udvarias „köszönöm, ennyi lesz”-szel fizettem és távoztam, de a sokk megmaradt. Nemrég egyébként egy kedves kocsma nyílt a városban, épp olyan hely, amilyet sokan nem szeretnek, de mások nagyon, például épp az olyanok, mint én. Dübörgő zene, a falakon élő és holt rocksztárok arcképei, barátságos árak, és főleg káprázatos kiszolgálás, pedig pincér nincs, a pultnál kell rendelni. A tulajdonos és egyben báros egy fiatal pár, a fiúról véletlenül tudtam meg, hogy belgiumi flamand, a lány azonban hazai.
Szóval, mint mondtam: kedvesek, gyorsak, mint a villám, a szemük állandóan a vendégeken, meg sem kell szólalni, hogy az emberre figyeljenek. Amikor a hölggyel néhány szót váltottam, nem álltam meg, hogy meg ne kérdezzem, tévedek-e, ha azt mondom, maga is Belgiumban tanulta a vendéglátózást. Igennel felelt, és kicsit csodálkozott, én meg elszégyelltem magam. Nem is feltételezem már, hogy itthon is lehet ezt jól csinálni? Szerencsére, mire megmagyarázhattam volna, már suhant is odébb kiszolgálni valaki mást…
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.