2010. február 18., 10:252010. február 18., 10:25
Egyszóval kiegyenesíti a gerincét. A volt (?) politikai rendőrség, azaz a Szekuritáté tisztjei és besúgói leleplezését célzó igyekezet tehát soha sem lehet elkésett, de felesleges sem, amennyiben nem a boszorkányüldözést, hanem a valódi megtisztulást, a világosság megteremtését és a világosan látást célozza. Amíg az egyházak ezen az úton járnak – a jelek márpedig erre utalnak –, addig igyekezetüknek minden kétséget kizáróan bizalom szavazható.
Egyrészt. Másrészt: amíg az egyházak ezen az úton járnak, példát mutatnak annak az úgynevezett politikai civil társadalomnak, amely a jelek szerint halvány jelét sem nagyon mutatja annak, hogy legyen világosság. Sőt. A jelek szerint, amíg az átvilágítás az egyházak oldaláról nézve mindenekfelett erkölcsi kérdés, a másik, „civilnek” mondott oldalról viszont politikai, s mint ilyen, ki tudja, milyen érdekek mentén vagyunk szemtanúi megtisztulás helyett a kivárást, ezzel együtt a feledést szolgáló összeviszszaságnak és időhúzásnak.
Ami a jó értelemben vett „fentről” kezdeményezett és tényleges, a szakmára bízott lusztrációt illeti. Ami viszont az érintetteket illeti, óhatatlanul is ide kívánkozik a kérdés: az önmegtisztulás, a színvallás helyett vajon meddig lehet még elbújni a „parancsra tettem” mellett, a „szolgálati titoktartás kötelezettsége” mögé? Mert ha még mindig el lehet, akkor az a kérdés is feltehető, hogy Románia szakított-e 1989 decembere előtti múltjával? És az egykori (?) szekusok és besúgóik ma milyen rendszernek, kinek tartoznak titoktartással, ha a korábban általuk kiszolgált rendszer 1989. december 22-e óta, s a Szekuritáté éberségére bízott azelőtti bel- és külpolitikai rendszer az egykori kelet-európai kommunista tömb megszűntével már nem létezik?
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.