2010. június 16., 07:192010. június 16., 07:19
Az asztalfoglalásnál kezdődtek a problémák, hiszen máskor ez a szolgáltatás ingyenes, most 500 lejt kértek. Végül a sarokban gubbasztva ünnepeltünk, igaz legtöbben az aktuális csapat győzelmét, nem pedig azt, hogy végre mi is felsőfokra kerültünk. Aztán eszembe jutott az is, hogy mindig mindenki ezt fogja nézni, erről fog beszélni, mindenütt tévé, s ez borzasztó kisebbségi érzéssel töltött el. Kívülállóként bambultam a fertőzött emberekre, hogy miért kell ekkora felhajtást csinálni az egészből, miért érdekli őket egy olyan sport, amit legtöbben nem is űznek.
Amikor elém raktak egy lapot tele csapatnevekkel, hogy fogadjak, éreztem, hogy kiborul a bili. Mivel azonban nem volt nagy tétje, és más hozzám hasonló antitalentumok is beszálltak a játékba, gondoltam, kipróbálom, milyen a vakszerencse. Itt az események elkezdték követni egymást. Megnéztem az első meccset, a tippem nem igazán jött be, ezért megnéztem a másodikat is, hátha azzal több szerencsém lesz.
Egy adott ponton azon vettem észre magam, hogy drukkolok egy gólért, igaz, csak éppen annak a csapatnak, és annyi gólig, amennyit én megjósoltam. Mára eljutottam arra a szintre, hogy csak azokat a szurkolókat utálom, akik képesek meccs után órákig csillogtatni futballtörténeti tudásukat. Rájöttem, hogy a nyerni akarás óriási motiváció, hiszen ezen alapszik a munkahelyi rendszerek nagy része, és persze a jól kitalált szerencsejátékok is.
Azért ne örüljenek nagyon azok a focinézők, kiknek üleplenyomatuk van már a kanapéjukon, a fogadás nem egy házisárkány-átkonvertáló recept, ettől még nem lesz mindenki focirajongó. Mindenesetre a kis aranyos zakumi kabalagepárd, a dzsungelkönyves reklámok s a vuvuzelabotrány elősegítheti, hogy a vb-menekülttáborokban a délutáni tea mellett is szó kerülhessen arról a marhaságról, ami miatt sosem lehet porszívózni a nappaliban.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
Látogatottsági adatok