2008. december 12., 12:032008. december 12., 12:03
A Demokrata-Liberális Párt (PDL) körömszakadtáig ragaszkodik ahhoz, hogy a szövetség is részt vegyen a nagykoalíció kormányában, a Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig azt tekinti megváltoztathatatlan feltételnek, hogy az RMDSZ ne legyen kormányon. Mi van? – értetlenkedhet az ember, aki ahhoz szokott, hogy a magyar képviselet soha nem volt igazán fontos a román pártok számára. Az teszi különösen érthetetlenné a nagy pártok konokságát, hogy a magyarok nélkül is kényelmes többséggel rendelkeznek a parlamentben.
Az lenne hát az ok, amit a PDL mond: hogy egyazon politikai családba tartozik az RMDSZ-szel, és ez az alakulat volt az első, amelyikkel megállapodott a közös kormányzásról? Vagy az lenne, amit a PSD állít: hogy a párt székelyföldi szervezetei ragaszkodnak a magyarok mellőzéséhez? Vagy az, amit az RMDSZ mond: hogy a szövetségnek súlya van, mert megbízható partner képét alakította ki magáról? Lehet, hogy ezek az érvek is számítanak. Körömfeketényit. A lényeg azonban máshol keresendő.
Az RMDSZ nem önmagáért kell vagy nem kell a nagyoknak. Az RMDSZ-t csupán eszköznek tekintik az egymás elleni küzdelemben. A PDL és a PSD voltaképpen már a frigyre lépés előkészítésekor arra gondol, hogy a majdani váláskor miként kerülhet a másik fölé. Az RMDSZ pedig a saját zsarolási potenciál megnövelése kapcsán kerül a számításokba. Ha a szövetség részt vesz a kormányban, a PSD nem tudja az esetleges kilépésével megbuktatni a kabinetet.
Igaz ugyan, hogy ez kisebbségbe kerül, de a fennmaradásához szükséges parlamenti szavazatok összevásárlása nem okozhat nehézséget. A képviselők többsége ugyanis fél az előrehozott választásoktól, egyáltalán nem biztos abban, hogy sikerül újabb mandátumot szereznie. Ha viszont csak a két nagy párt kormányoz, a PSD megőrzi azt a képességét, hogy távozásával megbuktassa a kormányt. A magyar szövetség – ha látszólag a vita középpontjában áll is – semmivel sem befolyásolhatja annak kimenetelét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok