Balogh Levente
2025. február 21., 12:292025. február 21., 12:29
2025. február 21., 13:012025. február 21., 13:01
Isten hozott mindenkit a Donald Trump visszatérése nyomán kialakuló új világrendben!
Amelyből az elmúlt héten máris kiadós ízelítőt kaptunk, amikor az amerikai külügyminiszter Trump megbízásából Európa és a leginkább érintett Ukrajna képviselői nélkül ült tárgyalóasztalhoz orosz kollégájával, hogy az ukrajnai fegyverszünet lehetőségéről tárgyaljon. Na meg akkor, amikor J. D. Vance amerikai alelnök az egyre aggasztóbb európai demokráciadeficit miatt gorombította le országa itteni partnereit és szövetségeseit.
Szögezzük le:
Hogy Washington miért viselkedik így, arra több indok is lehet.
Az egyik az, hogy azért, mert megteheti: nem tartja egyenrangú, hasonló erőt képviselő partnernek a kontinens országait – még együttvéve sem.
Emlékezetes: Trump számos alkalommal kifogásolta, hogy az európai NATO-tagállamok nem tartják be a szövetség alapokmányának azon kitételét, amely értelmében legalább a GDP 2 százalékát kell védelemre költeni.
Azóta jelezte:
A másik ok a tágabb geopolitikai szándékokban keresendő.
Olybá tűnik, mintha az egyik jeles előd, Richard Nixon taktikáját alkalmazná, aki el akarta kerülni, hogy kétfrontos hidegháborút kelljen vívnia két hatalmas ellenfél, a Szovjetunió és Kína ellen, ezért az egyik, kevésbé ártalmasnak gondolthoz közeledni kezdett.
Akkor a Mao vezette Kínával normalizálta a kapcsolatokat, ami hozzájárult Moszkva meggyengüléséhez.
A kérdés az, hogy ha egyáltalán tényleg hajlandó leállítani a háborút, Vlagyimir Putyin orosz elnök mit kér az ukrajnai háború lezárásáért – már a megszállt ukrán területeken és Ukrajna NATO-csatlakozásának megtiltásán túlmenően.
Ráadásul a helyzet annyiban eltérő a múlt század 70-es évek elejének valóságától, hogy Oroszország és Kína – bár riválisok is –, nem kis részben az ukrajnai háború, illetve a Moszkva ellen a Nyugat által bevezetett szankciók miatt közelebb került egymáshoz.
A durva hangnem pedig, amelyet Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel szemben használt, azt mutatja: minden áron békét akar, mindenképpen meg akar állapodni az oroszokkal. Ha pedig az ukrán elnöknek nem tetszik, akkor háborúzzon tovább saját kontóra, illetve abból a pénzből és azzal a fegyverrel, amit egyes európai országok hajlandóak és képesek odaadni. Csak az a helyzet, hogy sok forrásuk már nekik sincs.
Ennek kapcsán egyesek az 1938-as müncheni egyezményt hozzák fel elrettentő példaként, amikor a britek „appeasement” – azaz békéltető – politikája kudarcot vallott, mivel a Hitlernek tett engedmények csupán növelték a meggyőződését, hogy büntetlenül megtámadhatja Lengyelországot.
Hogy ez ma mennyire reális, kérdéses, hiszen nincs arról szó, hogy az ukrajnai fegyveres konfliktus gyors rendezésének szándékán és az európai országokkal szembeni bírálatokon túlmenően Washington ki akarna lépni a NATO-ból, teljesen magára hagyva európai szövetségeseit.
Mindazonáltal tény, hogy ha Putyin úgy érzi, hogy már nem áll szemben vele elegendő elrettentő erő, bármikor mondhatja azt egy esetleges tűzszüneti vagy békemegállapodás ellenére is, hogy azt az ukránok ismét megsértették, és jöhet az újabb offenzíva.
Ezért kell a mihamarabbi békére való törekvés mellett katonailag és gazdaságilag is megerősíteni Európát, hogy ha egyes európai országok tényleg biztonsági garanciákat adni Ukrajnának, az komoly és hiteles legyen.
(Hogy az ezt vállaló országok biztonsági garanciái miben merülnek ki – annak vállalásában, hogy támadás esetén Ukrajna segítségére sietnek, vagy békefenntartónak mondott csapatokat is küldenének az országba –, még kérdéses, de ennek eldöntése már az érintett kormányok hatásköre. Mint ahogy azé is, hogy egyáltalán valaki komolyan hajlandó lenne-e bevállalni egy Oroszország elleni fegyveres konfliktust, vagy mindez csak a jóemberkedő nyilatkozatok szintjén marad, amelyek az amiatti frusztráció és kapkodás nyomán születtek, hogy Amerika az európai országok megkérdezése nélkül akar békét teremteni Ukrajnában).
Mindemellett
egy „új biztonsági struktúra” kialakítása részeként. Ez valóban elfogadhatatlan engedmény lenne, és a nyugati biztonsági rendszer teljes szétesésével lenne egyenértékű.
A megfelelő elrettentő képességgel bíró biztonsági garanciákhoz, az orosz fenyegetés semlegesítéséhez – na meg ahhoz, hogy Washington se söpörhessen félre – azonban erő kell az Atlanti-óceán keleti partján is.
Eddig ugyanis egyfajta amerikai gyámság alatt álltak, és csupán Washington jóindulatán múlt, hogy ezt szövetségnek hívta – amúgy az esetek jelentős hányadában az ő szava érvényesült, hiszen az ő álláspontja mögött állt és áll ott a világ legerősebb hadserege és egyik legerősebb gazdasága.
Ezért Európának végre nem csak a szavak szintjén kell a biztonság és a katonai erő növelésével foglalkoznia, hanem tennie is kell érte.
Hogy akkor is fontosnak számítson globális téren, ha Washington tényleg minimálisra csökkenti a katonai jelenlétét a kontinensen.
Ráadásul úgy tűnik, hogy
Nem véletlen, hogy J.D. Vance alelnök a müncheni biztonsági konferencián alaposan kiosztotta az európai mainstream politikumot, amelyet – nem is teljesen alaptalanul – azzal vádolt meg, hogy saját hatalma megtartása érdekében minden kihívót szélsőségesnek bélyegez, ha valóban az, ha nem, és igyekszik minden kritikus hangot elhallgattatni.
Igaz, az nem a legszerencsésebb, hogy ehhez pont a romániai elnökválasztás érvénytelenítését hozta fel példaként, hiszen ebben az esetben valóban egy telivér szélsőjobboldali és összeesküvéselmélet-hívő jelöltről van szó (lásd az üdítőkbe rejtett mikrochipekről szóló velős teóriát), aki a valódi szuverenizmus két lábon járó karikatúrája.
Azonban
Egyébként ismét le kell szögezni: a maisntream, zömmel balliberális irányultságú politikum és véleményformáló közeg önmagának is köszönheti a valódi szélsőségesek előretörését. Hiszen annyiszor szélsőségeseztek le alapvetően normális, a klasszikus konzervatív vagy egyenesen liberális értékrendet képviselő, de akár a gazdaságpolitika, akár a védelem, akár a migráció terén a fősodortól eltérő álláspontot képviselő politikusokat és pártokat, hogy amikor tényleg egy közveszélyes futóbolond bukkant fel, már mindenki csak legyint, amikor – egyébként teljes joggal – szélsőségesként jellemzik.
Arról nem is beszélve, hogy – bár józan ésszel gondolkodó ember nem szeretne olyan országban élni, ahol Georgescu az elnök – még egy magára egy kicsit is adó banánköztársaságban is igyekeztek volna valamivel elegánsabban megoldani, hogy a „nem megfelelő” jelölt ne nyerhesse meg az államfőválasztást,
Mindennek ellenére szomorú, hogy az új washingtoni vezetés úgy érzi, olyan erőpozícióban van az európaiakkal szemben, hogy nyugodtan kioktathatja őket.
Remélhetőleg nem járunk úgy mint a héten, és ez a hely nem egy félreeső asztal lesz, mint az, amelynél Európa frusztrált képviselői jobb híján kiscsoportos klubdélutánt tartottak, amikor a nagyágyúk éppen Európa, sőt a világ jövőjéről egyeztettek a főasztalnál.
Balogh Levente
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
Balogh Levente
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Páva Adorján
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
Balogh Levente
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.
Balogh Levente
Igencsak magasra emelték a bukaresti kormánykoalíció politikusai – Kelemen Hunorral az élen – a tétet a májusban esedékes megismételt elnökválasztás kapcsán. Talán egy kicsit túl magasra is.
Balogh Levente
Elöljáróban szögezzük le: örvendetes, hogy a szélsőjobboldali, magyargyűlölő szervezeteket és politikusokat éltető, összeesküvéselmélet-hívő Călin Georgescu nem lehet Románia elnöke. Eltiltása azonban magyar szempontból is veszélyes precedens lehet.
Makkay József
Elképedve olvassák a gépkocsivezetők a rendőrség büntetésözönéről szóló híreket, amelyek sokak számára úgy hatnak, mintha a közlekedésrendészet elszabadult hajóágyúként rontana a békés autósokra.
1 hozzászólás