2008. december 18., 14:312008. december 18., 14:31
A bolt előcsarnokában zászlók lógnak a mennyezetről, nos ez már jobb téma, a hétévest nagyon érdekli, milyen ország milyen zászlóval villog. (Nemrég le is rajzolta, majd szépen kiszínezte az Európai Unió lobogóját, s a gyengébbek kedvéért szép nyomtatott betűkkel fölé írta: AZ EUROPAJI UNIJÓ ZÁSZLÓJA. A szöveghűséget sajnos nem tudom teljesen garantálni, mert a billentyűzetem nem ismeri a fordított S és Z betűt.)
Szóval: nézelődünk, teljesen ártalmatlan foglalatosság, csak a földrajzból következetesen felmentett anyának kezd görcsbe rándulni a gyomra egy-egy húúúha zászló láttán, de a remény hal meg utoljára, hátha nem kérdez rá a gyerek. Aztán: piros-fehér-zöld, ezt hamar kiszúrja, és végre ő az, aki tudja. „Anya, a magyar zászló” – mondja, jaj, de jó, helyeselnék és erősíteném meg a gyereket okosságában, de hát... „Ez, szívem, nem a magyar. Ez az olasz” – mondom némiképp rezignáltan, de a hétéves nem hagyja magát, felteszi a tízpontos kérdést: vajon Kolozsváron miért nincs sehol a magyar zászló kifüggesztve? Hirtelenjében több válaszlehetőséget is generál az agyam, azonnal elvetem mindegyiket, hogyan is magyarázhatnám meg, hogy miféle képzelt sérelmeket feszeget, és miért is kényes ez a téma.
Gyorsan eldöntöm, hogy hamarosan tennünk kell egy sétát a magyar főkonzulátus előtt, hadd lássa a toleranciára nevelt fiatalember, van ám magyar zászló, de válaszolni nem tudok. Mit tehet ilyenkor a felnőtt? Felteszi a kezét és bevallja, hogy megbukott, ezért mondom is, hogy „na látod, ez érdekes kérdés”. Aztán reménykedem, hogy ezzel áttérünk egy másik témára. De nem, ennél sokkal jobb történik, a hétéves csendben marad. Igaz, nem sokáig. Néhány perc gondolkodás után, ki tudja, milyen logika mentén fejleszti a problémát, majd kiböki a megfejtést: „Anya, tudom már. Székelyudvarhely Romániában van, csak még nem foglalták el a románok.” Most mondják meg, mit mondhatnék erre?
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.