Rovatok

Sokszor eszembe jut szegény Caragiale, akit a maihoz félelmetesen hasonlító, kettős mércével mérő, a mindenkori valóságtól messzire rugaszkodó, de az igazmondó írástudókkal szemben szigorú szájkosár-politikát alkalmazó hatalom arra kényszerített, hogy élete utolsó éveit emigrációban élje le, és szülőföldjétől távol haljon meg.

Szomorú lenne most Iancu uraság, ha látná: száz évnél is több idő elteltével sem változott a román közélet. Viszont szórakozna is vígan, mikor kiderülne, még sincs éppen úgy, ahogy első ránézésre búsan megállapította: ma már ugyanis kitalálnak olyasmiket, amire ő akkortájt legföljebb, ha gondolni mert volna, de azonnal el is veti, hisz akkoriban még az abszurd csak a távoli zene volt.

Most viszont megtörtént: az ötletgazdát nem nevesítették – talán majd rendeznek e témában egy össznépi fejtörőversenyt, s a győztestől megvonják a győzelem havában a fizetést vagy a nyugdíjat, hadd menjen el a kedve az okoskodástól! Tény, hogy a törvényhozóknak járó rengeteg különjuttatás mellett, ezentúl a parlamentben dolgozó takarítónők, pincérek és sofőrök is különleges jövedelemelbírálásban részesülnek.

Szinte hallom Caragiale hahotáját, és ahogy ismételgeti egyik kedvenc mondását: Curat murdar! Így van bizony, tiszta mocsok! Első megdöbbenésem múltával én is hangosan röhögtem, hisz ekkora butaság már egy babérkoszorút is megérdemel. Ha szerették volna leplezni ezt az újabb húzást, akkor azt mondják: a kiszolgáló személyzet. Csakhogy a kitaláló(k) előtt nagyon konkrét mocsokságok eltakarítása lebeghetett, valami nagy-nagy lakoma előtt, után vagy helyett, miközben a pincérek haptákban álltak, karjukon tálcákkal és várták, hogy a hölgyemények és uraságok méltóztassanak megengedni a kiszolgálásukat.

A sofőrök díjazásán pedig nincs is mit csodálkozni, hisz ők azok, akik uruk és parancsolójuk legintimebb ügyeiben és ügyleteiben is jártasak. Elszórtan már eddig is hallottunk jutalmazásaikról: igazgatók, államtitkárok, sőt talán még miniszterek is lettek a sokat tudó kocsivezetőkből. Ám úgy látszik, eljött a demokrácia ideje, és nemcsak egyes sofőröknek, hanem mindeniknek meg kell tömni a zsebét. A mi pénzükkel!

Szép dolog, valóban tiszta mocsok! Csak arra volnék kíváncsi, ha mindezt a kackiás bajszú hőscincér egy választás előtti kampánybulin is elmondja, hányan rohantak volna megszavazni a pártját?! A kivételezett személyzet mindenképpen, reménykedve, hátha még ők is be tudnak csusszanni valahogy a pikszisbe.