Tegye le, és mehet!

Mert például a családi „legendárium” szerint már háromévesen voltam én is annyira szemfüles, hogy az ablak alatt piros palást alatt szöszmötölő édesanyámat lazán beszólítottam: „Anyuka, mit csinálsz te odakint? Gyere be, még megfázol!” De szerencsére következő évig elfelejtettem a „kis incidenst” és a fényesre suvikszolt cipőcskébe rakott ajándéknak éppúgy örültem, mintha az „igazi” nagy szakállú, rénszarvasszánnal közlekedő gyerekek kedvence rejtette volna oda az éj leple alatt. A fiammal is megjártuk, és lemondtunk a mikulásozásról, amikor megnyúlt ábrázattal, sírásra görbülő szájjal fejtette ki: „Ez nem is volt az igazi! Hát nem láttátok, vattából volt a szakálla?!”

A kudarcot elkerülendő a lányomhoz már taxis Mikulást hívtunk – abban az időben ilyen is volt mifelénk –, és ebben az volt a jó, hogy mi, szülők is „pofára estünk”, amikor hatalmas puttonyával beállított a mindenki számára ismeretlen, „igazi” Mikulás. Tudta a „leckét” is, verset mondatott, énekeltette a leányzót, még azt is megkérdezte, imádkozni tud-e és feladatul adta nekünk, hogy jövőre tanítsuk meg imádkozni. Szóval mélységesen megértem a mostani fiatal szülőket, akiknek eszén Mikulás-ügyekben folyton túljárnak a mai gyerekek. Például az egyik ismerősöm kisfia – aki alig négyévesen, a betűk ismerete nélkül már úgy szörfözött az interneten érdekesebbnél érdekesebb játékok után kutatva, mint egy igazi profi – nehezményezte, hogy bezzeg az óvodástársainál igazi Mikulás jár, nem abból a settenkedő fajtából való, amelyik az éjszaka leple alatt teszi a cipőbe az ajándékot. Valósággal követelte, márpedig hozzá is jöjjön a Mikulás.

A szülőknek nem volt mit tenni, intézkedtek, és december ötödikén este annak rendje-módja szerint hozzájuk is bekopogott a piros palástos, nagy szakállú Mikulás, hatalmas puttonnyal a hátán. Addig még rendben volt a dolog, amíg az ilyen-olyan óvodai dolgokról számoltatta be a kislegényt a Mikulás, de amikor arra került sor, hogy mondana egy verset, a legénykének elfogyott a cérnája, és csak ennyit mondott: „Tegye csak le, amit hozott, s azzal mehet is...”