2010. március 23., 10:182010. március 23., 10:18
A mondat meglepőnek tűnik egy olyan politikus szájából, aki a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem alkotmányjogi katedráját cserélte a képviselői, pártelnöki, majd miniszterelnöki székre. Ha a történelem során soha nem vitatták volna, csak alkalmazták volna a törvényeket, talán ma is a szemet-szemért, kezet-kézért szabály lenne érvényben.
Különösen meglepő most, amikor többé-kevésbé konszenzus alakult ki a politikai osztályban arról, hogy módosítani kell az alaptörvényt. A novemberi népszavazáson ugyanis elsöprő többség kérte, hogy kisebb létszámú, egykamarás törvényhozása legyen az országnak. Fel is teheti a kérdést az ember: hogyan képzeli el a miniszterelnök az alkotmány módosítását, ha szerinte nem szabad vitatkozni az alkotmányos előírásokról? Meg azt, hogy miért nem vágta Traian Băsescu fejéhez az idézett mondatot, amikor az államfő az alkotmányban meghatározott parlament átszabásának a javaslatával állt elő?
Azt aligha lehet elfogadni magyarázatként, hogy az alkotmány 152. cikkelye megszabja: az államformára, államnyelvre vonatkozó alkotmányos előírások megváltoztathatatlanok. Semmi nem tiltja ugyanis a 152-es cikkely törlését. Az előírás legfennebb azt jelzi: két alkalommal kell alkotmányt módosítani ahhoz, hogy a román hegemóniát biztosító cikkelyek is megváltozzanak. Az is lehet, hogy hárommal. Ma ugyanis még a 152. cikkely törlése is afféle hazaárulásnak számítana.
A magyarság most talán csak arra számíthat, hogy kiiktatják az alaptörvényből a módosítások népszavazásos megerősítésének a követelményét. Erre van is esély, hiszen valamennyi pártnak hideglelést okozott a 2003-as alkotmánymódosítás, amikor az egy nappal eltolt urnazárás után is alig gyűlt össze a megerősítéshez szükséges szavazat. A magyar elvárásokat ennek ellenére hangoztatni kell, hiszen nem fogja ezeket más képviselni a magyar politikusok helyett. Erre a szabad véleménynyilvánítást szavatoló 30. alkotmányos cikkely ad lehetőséget.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.