2010. július 28., 10:312010. július 28., 10:31
Nem kell gomba – döntöttem el magamban, noha sajnáltam az asszonyt, de kimondani már nem tudtam a gondolatomat, mert megelőzött. „Tartsunk össze!” – mondta az asszony, és tovább fokozva a siránkozást, kifejtette, hogy valami „idegen urak kocsival hordják a gombászókat”, akik valóságos pusztítást végeznek az erdőben, elharácsolva a nyári mindennapi betevőt biztosító „jövedelemforrást” a helybéli romák elől.
Azt a teremburáját! – társultam én is a mérgelődő cigányasszonyhoz, hát nem elég nekünk, hogy olasz importőrök tonnaszámra viszik gyökerestől, micéliumostól fagyasztós konténerekben az ízletes vargányát és rókagombát, még idegen gombászókat is hordanak ide?! De igazából nem hittem a cigányasszony szavainak egészen addig, míg a minap egyik ismerősömmel a Gyilkos-tóhoz nem autókáztam. Hát kérem, minden kanyarban négy-öt ismeretlen roma volt kiállva gombával és áfonyával, eladásra kínálva a portékát. A helybéli romákat nem ismerőknek azonban fel sem tűnhetett, hogy idegenekről van szó, legfeljebb azt furcsállhatták, miért nem beszélnek magyarul ezek az emberek, mert az köztudott, hogy a gyergyói cigányok jól beszélnek magyarul. Akinek szüksége volt a gombára, az megvette 20 lejért is kilóját, noha a helybéliektől bent a városban 5 lejért is megszerezhette volna.
De autós ismerősöm egyéb érdekességeket is tudott. Elmesélte, hogy az egyik ismerősét csaknem ingre-gatyára vetkőztette az erdőben két „importgombászó” a minap. Az illetőnek ugyanis kedve szottyant a saját kezűleg szedett gombára és kibattyogott az erdőbe. Szedett is, ám hazatérőben az egyik erdei út mellett találkozott két, csak románul beszélő romával, akik késsel fenyegették meg, elszedték tőle a gombát, a mobiltelefont, a maradék uzsonnát és még az aprópénzt is, ami zsebében lapult. „A teremburáját neki!” – mondtam megint, és igazat adtam a gombáscigánynémnak, aki méltatlankodva jegyezte meg a minap: „Hol van a policija, s zsandárok, hogy büntetnék meg a rablókat!?” Hát, tartsunk össze...
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.