2010. július 07., 09:432010. július 07., 09:43
Persze, most már elfelejthetjük, hiszen a demokrácia szabad utat adott nekünk, minden lelkiismeret-furdalás nélkül költözhetünk szét s össze, figyelmen kívül hagyva az együttélés lényegét, büszkén egyedül nevelve gyermekeinket, bár szűkebb rétegekben még él a bitang szó fogalma. Ott, ahol azonban tényleg szükség lenne a szétválásra, a szülők egyike emberfeletti tűrőképességgel bírja a másik fél terrorját. De hát ez magánügy, a kívülállónak csak véleménye lehet, messze vagyunk már attól, amikor a veszekedő párokat egy szobába zárták össze, s addig kellett ott maradniuk, míg ki nem békültek.
Morbid hangzása van annak a történetnek is, miszerint régen a pap vagy az elöljáró vette el a fiatal menyecske szüzességét, hogy a fájdalomért ne az urát hibáztassa, s előbb-utóbb vegye rá magát egy újabb pásztorórára. Mindebből már csak néhány figyelmeztetés maradt fenn a nagymamák részéről, kik úgy próbálják védeni leányunokáikat a nem kívánt terhességtől, hogy a katonakiszolgált legényekre azt mondják: csak arra kellesz nekik, aztán úgyis otthagy. S mivel már ezt is egy ténnyel leinthetjük (mert már nem kötelező a katonaság), nagy öregjeinknek esélyük sem lehet beleszólni, ki kivel keveredik össze. Így jöhet a kutakodás a tökéletes partner után, aki rossz nyelvek szerint nem iszik, nem nőzik, nem kártyázik, de nem is létezik. Belevágunk a távolsági kapcsolatokba, a természetestől eltérő életmódokba, melyet vagy sikerül áthidalni, vagy az első lobbanás után elporlad. Más esetben randira megyünk, ahol az állatvilágban is jól megfigyelhető csábítási technikákat vetjük be, s amelynek lassan olyan szabályai alakulnak ki, hogy iskolában is tanítani kéne.
Vannak azonban olyanok is, kik megmaradnak a jól bevált mondatoknál, s a maguk egyszerű módján közelednek. Jó példa rá a szlenggé vált „jó a segged, kő kóla?” kérdés, melyet minap székelyre fordított változatában is szerencsém volt hallani: „jó nagy csecsed van, szukk kell-e, te?”
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
Látogatottsági adatok