2010. július 14., 10:492010. július 14., 10:49
Ezzel együtt ürömbeli örömként, egyfajta pozitív elmozdulásként is értékelhető viszont, hogy a meghirdetett állások számának a csökkenése következményeként immáron bőségesnek mondható a választék például a korábbi hiányszakmákban.
A pszichopedagógiai, a román nyelv és irodalom, a testnevelési, valamint a közigazgatási, gazdaságtani szakterületeken oktatni kívánók sokszoros túljelentkezése márpedig azért is jó, mert ilyen körülmények között nő az esélye annak, hogy valóban a legjobban felkészültek, a leginkább rátermettek foglalhassák el helyeiket, és kezdhessenek hivatásuknak élni szeptember 15-én. (Amennyiben valóban hivatásnak tekintik az oktatói pályát, és nem afféle időleges kényszermegoldásnak, míg a napjainkban nem éppen élénk munkapiacon jobb lehetőség nem adódik.) Kétség nem fér hozzá ugyanis, hogy ezekben a szakmákban is elkél a jó szakember. Mert például hol nincs szükség jól képzett pszichopedagógusra, a közigazgatási-kereskedelmi alapismereteket megtanító szakemberre, az egyre inkább ellustuló huszonegyedik században a gyermekeket-fiatalokat mozgásra-sportolásra oktató-ösztökélő tanárra? És – főleg a Székelyföldet, de általában a többségében magyarok lakta vidékeket illetően – hol nincs szükség olyan román szakos tanárra, aki minden félremagyarázás és oktalan előítélet dacára képes megtanítani a magyar gyermekeket románul, és képes megértetni velük, hogy egyetlen idegen nyelv megtanulása sem haszontalan. Mert egyszerűen: hasznos.
De azért nehezen érthető, hogy miért nem vonzó egy „eldugottabb”, szóval csendesebb falu, község vagy város(ka), ahol a „civilizáció” különféle oktalanságával (még) meg nem fertőzött tiszta gyermeki elmékkel és lelkekkel bizony lehet olyan szép és hasznos munkát végezni, mint a városi legmenőbb iskolákban. S hogy miért nem vonzó az a magyartanári hivatás, amelynek lényege a mi kultúránk alapjának: a magyar nyelvnek és irodalomnak a megtanítása?
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.