2010. július 14., 10:492010. július 14., 10:49
Ezzel együtt ürömbeli örömként, egyfajta pozitív elmozdulásként is értékelhető viszont, hogy a meghirdetett állások számának a csökkenése következményeként immáron bőségesnek mondható a választék például a korábbi hiányszakmákban.
A pszichopedagógiai, a román nyelv és irodalom, a testnevelési, valamint a közigazgatási, gazdaságtani szakterületeken oktatni kívánók sokszoros túljelentkezése márpedig azért is jó, mert ilyen körülmények között nő az esélye annak, hogy valóban a legjobban felkészültek, a leginkább rátermettek foglalhassák el helyeiket, és kezdhessenek hivatásuknak élni szeptember 15-én. (Amennyiben valóban hivatásnak tekintik az oktatói pályát, és nem afféle időleges kényszermegoldásnak, míg a napjainkban nem éppen élénk munkapiacon jobb lehetőség nem adódik.) Kétség nem fér hozzá ugyanis, hogy ezekben a szakmákban is elkél a jó szakember. Mert például hol nincs szükség jól képzett pszichopedagógusra, a közigazgatási-kereskedelmi alapismereteket megtanító szakemberre, az egyre inkább ellustuló huszonegyedik században a gyermekeket-fiatalokat mozgásra-sportolásra oktató-ösztökélő tanárra? És – főleg a Székelyföldet, de általában a többségében magyarok lakta vidékeket illetően – hol nincs szükség olyan román szakos tanárra, aki minden félremagyarázás és oktalan előítélet dacára képes megtanítani a magyar gyermekeket románul, és képes megértetni velük, hogy egyetlen idegen nyelv megtanulása sem haszontalan. Mert egyszerűen: hasznos.
De azért nehezen érthető, hogy miért nem vonzó egy „eldugottabb”, szóval csendesebb falu, község vagy város(ka), ahol a „civilizáció” különféle oktalanságával (még) meg nem fertőzött tiszta gyermeki elmékkel és lelkekkel bizony lehet olyan szép és hasznos munkát végezni, mint a városi legmenőbb iskolákban. S hogy miért nem vonzó az a magyartanári hivatás, amelynek lényege a mi kultúránk alapjának: a magyar nyelvnek és irodalomnak a megtanítása?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
Látogatottsági adatok