2009. november 25., 11:162009. november 25., 11:16
Először is természetesen nem azzal van baj, hogy a szövetség Klaus Johannis és a szociáldemokrata Mircea Geoană mögé sorakozott fel Crin Antonescu liberálisai oldalán, bár opciójával egyebek mellett a jobbközép Európai Néppárt előtt is számot kell adnia. A gond az, hogy az RMDSZ a jelek szerint felrúgta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal ez év február 22-én kötött megegyezést, miszerint a romániai magyar közösséget érintő sarkalatos ügyekben előzetes egyeztetések alapján hoz döntést.
Ha valaki nem emlékezne rá, segítünk: az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum létrehozásáról szóló megállapodás kimondja, hogy a testület általános feladata közé tartozik közös álláspontot kialakítani a romániai magyar közösséget érintő főbb társadalmi, közéleti és politikai kérdésekben. Mármost mi lehetne lényegesebb, az erdélyi magyar társadalom jövőjére nagyobb befolyással bíró stratégiai kérdés annál, hogy részt vegyen-e a közösség legtekintélyesebb politikai érdek-képviseleti szervezete a bukaresti hatalomban?
Az még hagyján, hogy az államfőválasztások előtt az RMDSZ ugyancsak egyoldalú döntéssel nevezte meg jelöltjét, noha e téren ugyanvalóst farizeusi magatartásra vall a szövetség sajtója és bizonyos politikusai részéről az EMNT-t, az MPP-t és az SZNT-t okolni a magyarok távolmaradásáért, amikor Tőkés László alakulatát – amely fenntartásokkal ugyan, de kiállt Kelemen Hunor mellett – kész tények elé állították, a másik két szervezet támogatását pedig nem is igényelték. Ugyanígy történt most, a kormányra lépés és Geoană támogatása esetében is, amikor újabb egyoldalú lépésével az RMDSZ feláldozta az erdélyi magyar konszenzuskeresést, az összefogást a bukaresti partnerekkel való együttműködés oltárán. Bár ne lenne igazunk, de talán az önrendelkezést is.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok