VEZÉRCIKK – Vérlázító, hogy az az orvos, aki tanulmányai befejezésekor elismételte a hippokráteszi esküt, megfogadván, megőrzi a hivatás tisztaságát, tekintélyét, és hogy minden igyekezetével segíteni fog a betegein, képes szemrebbenés nélkül közölni a pácienssel: nem operálja meg, ha az nem fizet neki ezer eurót.
2016. szeptember 27., 19:062016. szeptember 27., 19:06
Ha pedig ne adj’ isten, a szorult helyzetben lévőnek nincsen ennyi pénz a farzsebében, azonnal praktikus tanáccsal szolgál: sántikáljon csak ki a rendelőből, adja el értéktárgyait, és ha ez nem elég, akár a házát is tegye pénzzé. És ez nem városi legenda, hanem a minap történt Marosvásárhelyen.
Az ortopéd orvost őrizetbe vette a rendőrség: rajtakapták, amint 800 eurónyi csúszópénzt vett el egy páciense hozzátartozójától. Bár a jóérzésű hétköznapi ember, sőt egy jóérzésű orvos számára is felháborító lehet az eset, minden valószínűség szerint nem elszigetelt, és sajnos nem mondható szokatlannak. Valószínűleg mindenki hallott már arról vagy megtapasztalta, hogy szinte kivétel nélkül fizetnek a betegek az orvosnak, legyen szó életmentő vagy jelentéktelenebb beavatkozásról. Úgynevezett hálapénzt fizetnek. A romániai átlagpolgárnak, akinek havi bére nem haladja meg a 450 eurót, ha úgy hozza a balsorsa, és a vásárhelyihez hasonlóan viszonyuló orvoshoz kerül, le kell pengetnie az 1000 eurós paraszolvenciát – persze csak ha nem akar nyomorék maradni. Hálából.
A hazai egészségügyi kezelések bevett szokásnak számító velejárója, hogy az orvosnak járó köszönet szinte csak számokban fejezhető ki (nem is lejben, de euróban). Az már csak ráadás, hogy a páciens sok orvos szemében nem jelent többet számadatnál, számjegyekben kifejezett laboratóriumi leletek és kórképek összességénél. Bár természetesen a lélek is gyógyításra szorulna minden esetben, nagyon sok orvos nem veszi ezt figyelembe: csak számokkal dolgozik, csak számokért.
Azt már jó ideje tudjuk, hogy rosszul fizetik Romániában az életbevágóan fontos orvosi hivatás képviselőit, és hogy emiatt egyre többen keresik külföldön a boldogulásukat. Azt is tudjuk, tapasztaljuk, hogy egyre kevesebb a hivatását valóban belső indíttatásból és lelkiismeretesen, a beteg érdekeit szem előtt tartva végző gyógyító. Annak azonban nem lenne szabad az orvostársadalom és a betegek számára is magától értetődővé, elfogadottá és megszokottá válnia, hogy a páciens nem több, mint potenciális fizetésforrás és József Attilával szólva: kartotékadat.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Megnyugtató válaszok, lehetséges megoldások helyett egyre több a kérdőjel Parajdon azóta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt vízhozammal megáradt Korond-patak május utolsó napjaiban teljesen megtöltötte a sóbányát.
szóljon hozzá!