2009. november 26., 11:262009. november 26., 11:26
A Rita nevű, közel húszéves kicsi Corsánk bizony nem a gépkocsik gyöngye, s mire valahogy összekuporgatunk annyit, hogy kicseréljük a diót, már kilyukad a kipufogó, s amire lecsiszoltatjuk a rozsdafoltjait, a felfüggesztés lesz teljesen laza. Szóval csak körbe-körbe, és a szusszanásnyi megállás reménye nélkül.
Mert Rita nélkül megáll az élet, ott maradunk Árkoson, ahol a tömegközlekedést nem a mi életvitelünkhöz igazították. Rita visz minket és a pénzt, ugyanazzal a konoksággal, német kitartással. Na, ezért luxus számunkra az új téli gumi, s ezzel az autonómia. Ilyen kilátástalanságban jött az ajánlat, hogy négy téli gumi áráért Ausztriában Rita sokkal fiatalabb testvére már megvásárolható. Sőt ha nincs benne klíma, légzsák és ABS, két tank benzin áráért a forgalomba is beírják.
Körültekintő szorzás, de leginkább osztás után mély lélegzet és a nagy elszánás következett: itt a kihagyhatatlan nagy lehetőség, vegyünk autót. Mert ugye két rozogácska, nagykorú autó nem több ugyan, mint egy vadonatúj, szuperbiztonságos, gyors és kényelmes verda, amire hiába ácsingózunk, de mégis a kettő több mint egy.
A nyakatekert, de annál földhözragadtabb gondolkodás után beindítottuk a gépezetet, az osztrák rokon azóta is bújja az e-bayt, a használtautó-kereskedők ajánlatait, és szerintünk az autó árának többszörösét költi telefonra, hogy a különböző járgányok előnyeit és hátrányait megvitassuk. Egyre nagyobb aggodalommal beszélünk a pénzére, bár ő azt mondja, neki ez ingyen van. És amikor már többedszer firtatjuk, hogy mit tud a mosógép áráért vesztegetett kisautó, a türelmes rokon szájba rágja: belülről irányítható első kerekei vannak.
Mondjuk ez jó, mert ettől lesz olcsó a beíratás. A rokon a tisztánlátás végett pontosít: ez olyan autó lesz, amivel menekülni nem lehet, csak támadni. Ha összeszorított fogakkal spórolunk, veszünk hozzá téli gumit, kanyarjelzőt és szpojlert, hátha-hátha végre olyan autónk lesz, amivel kiérdemeljük az autonómiát.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.