JEGYZET – Közeledem a „házi buszom” újonnan létesített megállójába, és azonnal megszólít egy nagy sírcsokrot szorongató hölgy, idegesen kérdezve: mikor jön már a busz, mert fél, hogy elkésik a temetésről.
2016. december 06., 19:182016. december 06., 19:18
Mondom neki, hogy bár állandóan ezzel a járattal közlekedem, de percnyi pontossággal mégsem ismerem a menetrendet, különben sem érdemes betanulni, mert ki van írva. Hová? – kérdez vissza, én pedig rávágom: a megállót jelző tábla alatt. Ott nincs – mérgelődik. Odanézek, valóban nincs. Pedig előző nap új menetrendet ragasztottak ki, miután valaki(k) a régit letépték. Most ennek az újnak is nyoma veszett.
Hogy ne kelljen az elkéséstől félő hölgy zsörtölődését figyelnem, mélyen magasröptű (!!) „elmélkedésbe” kezdek azokról, akik valami miatt nem tisztelik a mások munkáját. Letépik, eltörik, megrugdalják, szétfeszítik – attól függ, miről van szó. Egy alkalommal két kis cinkát kaptam azon, hogy teljes erőből döngetik a buszmegálló vastag üvegfalát. Rájuk is kérdeztem, mi bajuk a szerencsétlen üveggel. De agyacskájukban egész készletet tárolhatnak az esetleges kérdésekre adandó válaszokból, mert azonnal elém köpték a feleletet, miszerint nekem mi bajom van velük, ők energiától duzzadó kamaszok, nem ilyen vén csotrogányok, mint én, és ki kell adniuk magukból a sok fáradt gőzt. Nem sikerült összetörniük a védőüveget, de valaki több szerencsével járt, mert egyik reggel milliónyi apró darabkában hevert a megálló járdáján.
Igen, ők a már-már intézménnyé vált rombolás zászlóvivői, a kisiskolásoktól egészen a magukat komolynak tartó férfiúk és hölgyemények hadáig. Akik őseiktől öröklött kötelességként teszik tönkre, rombolják le azt, amit készen találnak. Mert soha nem azt tiporják szét, amit ők készítenek el (már ha egyáltalán, de senkit nem szeretnék túlságosan serény munkával sértegetni!), hanem mindig a mások munkájának az eredményét. Feltesznek egy új papírkosarat, másnap behorpasztva a teteje, nehogy bele lehessen dobni a belevalót. A hasznos kiírásokat letépik, kettőbe törik a frissen ültetett fácskát, a padoknak kiemelik egy-egy lécét. Szép, régi házakba beköltöznek, várják, hogy lepukkanjanak a falak, majd továbbállnak egy csicsásabb, puccosabb házba. Az előzőt tegye rendbe az új lakó, ha akarja. De ha okos, akkor nem költ egy fityinget sem a lerombolt épületre, nehogy a friss renoválás másnapján valakinek kedve szottyanjon festékszóróval emlékeztetni a világot arra, hogy őkegyelme útba ejtette ezt a környéket is. Rombolás végett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Megnyugtató válaszok, lehetséges megoldások helyett egyre több a kérdőjel Parajdon azóta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt vízhozammal megáradt Korond-patak május utolsó napjaiban teljesen megtöltötte a sóbányát.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!