2010. április 21., 10:362010. április 21., 10:36
Így volt ez akkor is, amikor a központban kerestem szabad taxit, ami esőben, éjjel szinte lehetetlen. A főtér melletti utcán egyetlen taxi ácsorgott, kicsit gyanúsan, hiszen egy 1310-es Dacia volt, amit azért figyel meg az ember, mert ilyen autóval általában az ár háromszorosával dolgozó „magánvállalkozók” szokták megtéveszteni a jóhiszemű egyént.
Miután láttam, hogy egy ismert taxitársasághoz tartozik, elindultam feléje, mire kipattant a sofőr, kicsit kopaszodó fehér bajszos bácsi, s kinyitotta a csomagtartót, majd kérte, hogy tegyem be a táskám. Ez felettébb furcsa volt, mivel egy kisebb méretű hátitáskám volt, ezért megkérdeztem, hogy valóban az autón hirdetett cégnek dolgozik-e, mire a sofőr készségesen elővette igazolványát. Nem paranoiáskodtam tovább, beültem a – meglátásom szerint – ’79-ben gyártott autóba, s elmondtam a címemet. A bácsi szinte azonnal nyelvet váltott, és elkezdte panaszáradatát.
A kommunizmus után kezdett el taxisként dolgozni, ugyanezzel az autóval, de akkor még nem kellett minden fél évben lecserélni az ajtók belső burkolatát, akkoriban az urakat szállította, most meg a vasat gyűjtögetők is vele akarják elszállítatni zsákmányukat. Ha kiáll egy út szélére több kollégájával együtt, mindenki kap fuvart, csak hozzá nem ül be senki, pedig jó autó ez, kicsit kecetel a féltengely, meg hát kapaszkodni kell a kormányba, de kivisz ez a hegyen, sok százezer kilométer van már benne, bár nem tudja pontosan, mert még 2000-ben megállt az óra. Nincsen benne CD-lejátszó, de neki van otthon magnója, s mindig felveszi az új számokat kazettára, mert a rádió nem megy, mióta egy részeg utas lefejelte a gombot róla. Mikor megérkeztünk a megadott címhez, fizetés után újból kipattant az autóból, s mire én is kinyitottam az ajtót, már a csomagtartóból kivett táskámmal köszönte meg, hogy vele utaztam. Én meg kiszálltam újból 2010-be, s az időutazásomat kis idő múlva csak a ruhámba beivódott citromos szagosító jelezte.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
Látogatottsági adatok