2021. augusztus 06., 09:412021. augusztus 06., 09:41
Az utóbbi napokban nagyon megtalálta a bukaresti sajtó a kormánykoalícióban résztvevő RMDSZ-t. És igazi modern, európai értelemben vett kisebbségbarát országhoz méltó magyarellenes uszításba fogott.
A legfrissebb akció Novák Eduárdot, a szövetség által a kormányba delegált sportminisztert érinti. Kipécézték ugyanis az édesanyját, aki közösségi oldalán többek között a nemzeti régiók támogatásáról szóló európai kezdeményezést népszerűsítette, és még egy Nagy-Magyarországot ábrázoló térkép is látható a falán. A román sajtón végigfutó cikkek egyetlen célja egyértelműen a miniszter lejáratása, másrészt a magyarok elleni uszítás, az autonómiatörekvéseket, illetve a polgári kezdeményezéseket ugyanis egyenesen „elszakadási” törekvéseknek próbálják hazudni. Mintha bizony a tárcavezető tehetne arról, hogy családtagjai miket osztanak meg közösségi oldalukon – nem mintha bármi különleges vagy felháborító lenne például egy történelmi térképben –, illetve mintha nem Romániának szerzett volna dicsőséget, amikor parasportolóként paralimpiai arany- és ezüstérmet nyert.
Kevésbé primitív, de jóval alattomosabb támadást intézett a listáján az EMNP és az MPP egy-egy politikusát is képviselői mandátumhoz juttató RMDSZ ellen a G4Media című hírportál, amely néhány éve jelent meg a román médiaporondon, és egyrészt feltűnő belpolitikai bennfentességével, jólértesültségével hívta fel magára a figyelmet. Másrészt azzal, hogy jórészt a liberális, szélsőliberális és baloldali európai pártok Romániában az USR–PLUS által megjelenített irányvonalát képviseli.
A portál egyik publicistája szerint az RMDSZ több „vörös vonalat” lépett át, amikor jelezte, hogy támogatja az erdélyiek részvételét a magyar gyermekvédelmi törvény ügyében kiírt népszavazáson, amikor Kelemen Hunor – teljes joggal – bírálta Dacian Cioloș USR–PLUS-társelnököt, amiért az a Magyarországnak járó újjáépítési pénzek kifizetésének halasztását követelte, illetve amiért az RMDSZ listáján parlamentbe jutott EMNP-s képviselő bejelentette, hogy a magyar gyermekvédelmi törvényhez hasonló jogszabályt kíván kezdeményezni. A szerző egyenesen azt követeli, hogy ha nem „javul meg”, az RMDSZ-t rúgják ki a kormányból, mivel a magyar kormány napirendjét követi.
Érdemes megjegyezni, hogy egy olyan portálról van szó, amely számára – több, hasonló értékrendet képviselő orgánummal egyetemben – nem feltétlenül mindig mérvadó a progresszív irányvonal: miközben az európai vagy a globális közvéleményt foglalkoztató aktuális kérdésekben rendszerint a liberális álláspontot képviselik, egy témakörben ez soha nincs így. Ha magyar ügyekről van szó – és nem csupán a magyar kormány politikájával kapcsolatos témákról, hanem az erdélyi magyar közösség önrendelkezési és jogkövetelései esetében is –, mereven elutasítóvá válnak, hiába van szó egy kisebbség jogaiért folytatott küzdelméről. Egyébként is kiemelt figyelemmel követik a magyar vonatkozású témákat, és egyetlen alkalmat sem szalasztanak el, hogy olyan kontextusban tálalják az eseményeket, amelyek a magyar álláspontot teljes mértékben figyelmen kívül hagyva minden egyes alkalommal a magyar felet tüntetik fel negatív színben. A jelek szerint az is kimondottan aggasztja őket, ha erős támogatottságú, a határon túli magyarok támogatását is kiemelten fontosnak tartó kormány van hatalmon Budapesten, illetve ha az erdélyi magyar közösség megerősödésének „veszélye” fenyeget.
A világért sem szeretnénk, ha összeesküvés-elméletek terjesztésével vádolnának meg, de kimondottan érdekes, hogy a támadások azután váltak intenzívvé, hogy az RMDSZ keresztbe feküdt az USR által delegált igazságügyi miniszter tervének, és ellenzi, hogy a bírák és ügyészek által elkövetett törvénytelenségeket vizsgáló, felszámolásra ítélt ügyészség feladatköreit a visszaélésekkel vádolt korrupcióellenes ügyészség vegye át. Mintha a támadások révén bizonyos körök arra próbálnák rákényszeríteni a szervezetet, hogy álljon be az USR–PLUS „progresszív” élcsapata és köreik diktálta sorba.
Emellett több legyet is ütnének egy csapásra. A lejárató írások kapcsán nem is feltétlenül a kormányból való kiszorítás lenne a legfontosabb, hanem a magyar szervezet még nagyobb mértékű pacifikálása. Például, hogy letegyen a kisebbségi törvényről és a Minority SafePackről, amelyeket jó előre igyekeznek démonizálni, hogy aztán steril kormányszereplésével igazolja a „Románia, a kisebbségek Kánaánja” hivatalos, hazug román narratíváját.
Ha pedig arra is sikerülne rábírni, hogy ne álljon ki a budapesti kormány mellett, akkor lobogtatni lehetne, hogy lám, még a határon túli magyar pártok is kihátráltak Orbán mögül.
Nos, ebben a helyzetben magyar szempontból csak egy megoldás van: nem engedni a nyomásgyakorlásnak.
Balogh Levente
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
Rostás Szabolcs
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Balogh Levente
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
Gazda Árpád
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Rostás Szabolcs
Megnyugtató válaszok, lehetséges megoldások helyett egyre több a kérdőjel Parajdon azóta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt vízhozammal megáradt Korond-patak május utolsó napjaiban teljesen megtöltötte a sóbányát.
Balogh Levente
Vége a fél éve tartó elnökválasztási mizériának, a legnagyobb mumus, Călin Georgescu bejelentette a visszavonulását a politikától, miután Nicușor Dan nyerte a megismételt elnökválasztást – úgy tűnhet, Romániában helyreállt a rend.
Balogh Levente
Miközben Nicușor Dan választási győzelme kedvező fejlemény a magyarok számára, hiszen sikerült elkerülni, hogy az országnak szélsőjobboldali, magyargyűlölő elnöke legyen, azért olyan sok okunk még sincs az önfeledt ünneplésre.
1 hozzászólás