2010. július 29., 10:402010. július 29., 10:40
A nemzetközi fórum kijelenthette volna azt is – meglett volna rá a jogi-törvényes fedezete –, hogy a volt szerbiai tartomány önállósodása az ENSZ alapokmányába ütközik, ehelyett viszont úgy ítélte meg, hogy Koszovó függetlenségének kikiáltása beletartozik a népek önrendelkezési jogába. Furcsán hangzik, de tény, hogy az ENSZ egy héttel ezelőtti döntése Európát is destabilizálhatja, nem véletlenül ágálnak a határozat ellen azok az európai országok, amelyek közvetlen érintettjei a befagyott konfliktusoknak, és joggal számíthatnak a szeparatista törekvések erősödésére.
Spanyolország például a katalán, Belgium a flamand elszakadási törekvések miatt tart attól, hogy Pristina Pandora szelencéjét nyitotta meg, Románia pedig hivatalosan a Moldovai Köztársaság „Koszovója”, a szakadár Dnyeszter menti köztársaság okán, burkoltan viszont a székelyföldi autonómiakezdeményezés miatt viszolyog ugyanettől. Holott ezeknek az államoknak be kell látniuk, hogy a folyamat visszafordíthatatlan, már csak azért is, mivel a nagyhatalmak lemásolják egymás gyakorlatát: az erősen Koszovó-párti Amerika álláspontján felbuzdulva Oroszország elismerte a Grúziából kivált Dél-Oszétia és Abházia függetlenségét.
Ezzel szemben az erdélyi magyar politikai elitnek és a magyar diplomáciának nem Koszovó államisága, hanem a volt szerbiai tartomány északi részén tömbben élő szerbek autonómiájának megadása mellett kell ütnie a vasat. Nagyon úgy fest ugyanis, hogy Belgrád és Pristina viszonya végül Kosovska Mitrovica jelenlegi de facto önrendelkezése révén rendeződhet, ami persze hosszú távon szerb fennhatóság alá tartozást jelent majd. Ha pedig a koszovói szerbek megkapják az autonómiát, akkor azt hatványozottan igényelhetik a székelyek is. Ne feledjük, a Szerbiával ápolt jó szomszédság jegyében Magyarországhoz hasonlóan ugyanolyan érdekében áll támogatni ezt az ügyet Romániának is. Amely később már nem állíthatja, hogy a székelyekre nem vonatkozik a koszovói szerb precedens.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.