2010. június 09., 10:552010. június 09., 10:55
A Félszigeten a szociológusok második nap már messziről elkerültek, mert hajlamos voltam többször is leülni egy-egy kérdezőbiztossal ugyanazt a kérdőívet kitölteni. De hát olyan ritka manapság, amikor az embereket érdekli mások élete, én nem tudok társalkodónőt alkalmazni, így legalább azokat keresem meg, akiket azért fizetnek, hogy bőbeszédűeket kérdezgessenek. Nos ez az internetes felmérés újabb pesszimista képet festett a magyarok szokásairól.
Természetesen rengetegen dohányzunk, kólán és kávén élünk, eszünkbe sem jut gyümölcsöt vagy zöldséget enni. Az érdekesebb része az, hogy bár nagyon stresszesen élünk, legtöbbünk nem érez nyomást emiatt. Az én személyes felmérésem szerint ez egy újabb elméletem bizonyítéka: az emberi szervezet olyannyira képes alkalmazkodni, hogy eljuthat arra a szintre, amikor egy stresszmentes nap végén úgy érzi, hiányzik valami az életéből.
A felmérésből az is kiderül, hogy a férfiak stressz-szintje jóval alacsonyabb, mint a nőké. Hát persze, újabb elméletem bizonyítéka: a férfiaknak volt annyi eszük, hogy megmaradjanak abban a közegben, ami az ő dolguk, a nők nagy részének 48 óra se lenne elég, hogy elvégezzék a napi teendőket. De nem kell félni, a felmérés szerint úgysem élünk elég szexuális életet, ha igen, akkor meg nem védekezünk a nemi betegségek ellen, így nem kell attól tartani, hogy gyereknevelési problémák is bekerüljenek a napi rutinba.
A közeli barátokra kitérve azt tudjuk meg, hogy legtöbbünknek ötnél kevesebb közeli barátunk van, pedig én konkrétan emlékszem, hogy ide a 480-as számot írtam be. S nem is túloztam, ez még csak az egyik közösségi portálon lévő barátaim száma. Biztos azt hitték, bojkottálom a felmérést, vagy szupersztár vagyok, esetleg lottónyertes. Persze lehet vitatkozni, hogy ki a barát és ki az ismerős, ezzel kapcsolatban csak az a véleményem, ami az újdonsült Szalacsi-utódnak a választásokról: „egyik párt a másik”. Ezúttal tehát 83 ezer ember segített hozzá egy újabb következtetéshez, amit tudunk magunktól is, de olyan jó, ha néha beindítják a vészjelzőt, legalább ma este is lesz egy lelkiismeret-furdalás, amit eltemethetünk.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.