2010. március 18., 11:262010. március 18., 11:26
Másoknak talán nem, de nekünk, váradiaknak a büszkeségeink ők. És bizony személyünk elleni sértésnek vesszük, ha valaki akár egyet is bánt közülük. Öregek azok a fűzfák, hát hogyne lennének azok. Talán némelyik korhadt is.
De a mi szívünknek egytől egyig kedves, amikor néhány évvel ezelőtt partrendezés címén az összest kivágásra ítélték választott illetékeseink, naphosszat csak azt szajkóztuk: hiszen még Ady is megénekelte őket. Na jó, a vérmesebbje bizony a munkagép elé is feküdt, s bezsebelt egy-egy vaskos bírságot, de a füzek megmaradtak. Mi pedig, a közönséges váradi polgárok mégiscsak ilyen költői eszközökkel próbáltuk megvédeni őket a pusztulástól, még azokat is, amelyek már félig a vízbe hajoltak, vagy amelyek minden őszön elhullatták egy-egy kiszáradt águkat. Most a Szilvás van soron.
Nehogy valaki azt képzelje, hogy ez valami Riviéra, dehogyis az. Vagyis épp lehet az is, bár kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, ahogy az örök emlékű Pelikán elvtárs mondta egykor, de mégiscsak a miénk, hiszen az, hogy én gyerekkoromban ide jártam a már akkor koszos vízben lubickolni, tíz százalékát sem fedi valódi értékének. Generációké volt ez a szabadstrand. Fa, fű, víz, és egy mostanra lepukkant, de legalább olcsó kis lebuj: ez volt a Szilvás. Napjai azonban immár megszámláltattak, a fejlődés megállíthatatlan: kinek kellenek a gazok ott, ahol sokcsillagos hotel is épülhet, parkolóval, meg ki tudja még mivel? Ja igen, híddal. De ne ám valami romantikus andalgásra kitalált, ívelt, faragott kis építményre gondoljon valaki: autóknak lesz az.
Az autóshídnak pedig vezetnie is kell valahová – autóútra természetesen, nem a göröngyös földre, ahová annak idején az 1300-as Daciákat behúzták az apukák, hogy a piknikre hozott söröket ne kelljen túl messziről idecipelni. A fákat persze nem bántjuk – ígéri az építő, s én készséggel el is hiszem neki, hogy majd szépen kiszámolja, hogy épp a hetedik tölgy és a negyedik szilvafa közötti helyen épít majd lejáratot a mélygarázsba – legalábbis akkor hiszem el, ha a saját szememmel látom. Addig is gyűjtöm a pénzt, hiszen nem tudhatom, mára mekkora összeggel büntetik a munkagép elé fekvést – vagy csak egyszerűen azt a fránya faölelgetést.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok