Páva Adorján
2023. január 30., 20:072023. január 30., 20:07
Ezt is a labdarúgásnak köszönhetjük: igenis azonnal büntethető a magyarellenesség Romániában.
Persze nem súlyos börtönévekkel, nincs konkrét felelős, semmiféle lepel nem hull le egyetlen aljas háttérhatalomról sem. De így is ország-világ láthatja: Romániában először fordult elő, hogy nem játszottak végig egy bajnoki futballmérkőzést a lelátókon magyargyűlöletben tobzódó huligánok miatt.
Már megint a foci – legyinthetnek azok, akik egyszerűen nem értik, mit élvez világszerte több száz millió épeszű, meglett ember néhány színes ruhába öltözött labdakergető játékán. Nos, akik nem ismerik, idegenkednek a jelenségtől, bizonyára azt sem tudják, hogy a labdarúgás gyakorlatilag a társadalom tükre. Felismerte mindezt a tudomány is: bár a sportszociológia még nem rendelkezik mélyreható gyökerekkel a szakmában, egyre többen foglalkoznak a viszonylag új szakággal.
Amint az egyik erdélyi „úttörő”, Péter László kolozsvári sportszociológus egy évekkel ezelőtt készült interjúnkban összefoglalta, a sport jelensége túlmutat önmagán, fontos társadalmi jelenség is egyben. A sport révén a társadalmi, kulturális minták nagyon jól vizsgálhatók: amilyen a sport, olyan a társadalom és fordítva, a sport a társadalomnak egyfajta tükre. A társadalom és sport viszonyán keresztül látható, miként működik a politikai és korporációs hatalom. Vizsgálható, hogy a különböző társadalmi csoportoknak milyen kollektív identitása van, amelyet a sporteseményeken, a stadionon belül vagy azon kívül szurkolóként kifejeznek, megtapasztalnak, újratermelnek. A diszciplína kiemelt kutatási témája a lelátók világához kapcsolt rasszizmus, sovinizmus, xenofóbia, antiszemitizmus, de mindenekelőtt az erőszak, népszerűbb nevén a huliganizmus jelensége – ismertette még 2015-ben Péter László „fociológus”.
Nehéz felmérni, az említett interjú óta mi változott – ha egyáltalán változott valami – a romániai lelátókon, de egyvalami biztos: hosszú évek végtelennek tűnő harca után a pályán ténykedő játékvezető végre erélyesen fellép, ha egyértelmű, nyílt gyűlöletszítást, magyarellenességet tapasztal a lelátókon. A jelenlegi bajnoki idényben is volt már rá példa, hogy félbeszakítottak focimeccset a szurkolók magyarellenessége miatt, ám a Kolozsvári U–Sepsi OSK-találkozót végül lejátszották, a hazaiak gyűlölködése pedig pénzbírságot és stadionbezárást eredményezett.
Most vasárnap a börtönből tavaly szabadult üzletember, Adrian Mititelu klubtulajdonos neve által „fémjelzett” FC U Craiova 1948 huligánjain volt a sor, hogy kiviseljék magukat. De ők mindenképpen bizonyítani akarták, nem kispályások, ha magyargyűlöletről van szó: utálatuk mindent felülír, még kedvenc csapatuk bajnoki előmenetelét is. Ezért alig várták, hogy a sepsiszentgyörgyi mérkőzés félbeszakítását, majd folytatását követően ismét rázendítsenek gyűlölködő rigmusaikra, amely miatt Andrei Chivulete bíró jócskán idő előtt, csupán bő 25 perc játék után lefújta a találkozót.
Amely után a meghasonult, szebb időket is megélt craiovai labdarúgás egyik élvonalbeli képviselőjének ultrái kijelentették: „semmit sem tartunk drágának azért, hogy megvédjük a hazánkat. Egyetlen meccs, egyetlen pont, egyetlen hely a tabellán sem hasonlítható össze ősi földünkkel.” Tehát ezek az oltyán fiatalemberek abban a hitben élnek, hogy hazájuk veszélyben, mert Sepsiszentgyörgyön magyarul is szól a hangosbemondó, a lelátókon pedig nem csak román zászlók lobognak. „Ahogy korábban bejelentettük, amennyiben ezek a visszaélések nem szűnnek meg, a mi akcióink is egyre drasztikusabbá válnak” – fenyegetőznek az ultrák képviselői.
Aki most legyint egyet, és azt mondja: „ugyan már, néhány idióta kiviselte magát, oszt ennyi, ez csak foci, nem kell olyan nagy ügyet csinálni belőle”, hát az nagyon téved. Kérdezzék csak meg a Sepsi OSK vagy a a másodosztályos FK Csíkszereda futballklub képviselőit, szurkolóit, mennyire általános jelenség ez, hány és hány romániai városban találkoznak ugyanezzel. Ami a román társadalomban sajnos teljesen természetes – pontosan azért, mert évtizedek óta megengedett gyűlölködési forma, amely nyilvánosan, közösen, nagyközönség előtt történik, alkalmanként több ezer ember, sok-sok gyerek előtt. Akik úgy nőnek fel, hogy teljesen természetes, jó szórakozás a magyarokat szidni – de ez sajnos a jobbik eset, mert mint a craiovai ultrák esetében látjuk: „hazájuk védelmében” ennél jóval többre, veszedelmesebbre, bármire képesek lehetnek.
Ugyanakkor megdöbbentő volt hallani, ahogy a korábbi, kolozsvári esetkor az egyik tévékommentátor is azt szajkózta élőben: jó-jó, nem szép dolog, amit kiabálnak, de hogy emiatt félbeszakítson a bíró egy igazi bajnoki mérkőzést, azért az több a soknál. Tehát abszolút lekicsinyítette a gyűlöletszítás súlyát, sok ezer nézőnek üzenve: ez hozzátartozik a romániai focihoz, nehogy már az ennél sokkal fontosabb játék bánja.
Csakhogy a Román Labdarúgó-szövetség közben zéró toleranciát hirdetett a rasszista, kirekesztő és idegengyűlölő megnyilvánulásokkal szemben – nyilván európai-nemzetközi nyomásra, de ilyen szempontból mindegy, a lényeg, hogy alkalmazzák is. És hogy ez mennyire nagy dolog, jól tudják a labdarúgásban jártas emberek, hiszen manapság nagyon ritka, hogy a világ fejlettebb részében idegengyűlölő megnyilvánulások miatt szakítsanak félbe egy focimeccset.
Egy olyan országban, ahol az állam, a román többség álszent képviselői ugye folyamatosan azt hangoztatják: Románia a kisebbségek paradicsoma, Kánaánja, a tökéletesség netovábbja. Hát tessék, kedves román államfő, kedves bukaresti kormány, kedves pártelnökök, vadnacionalista hazugságömlengők: a román társadalom tükrében most a világ bármely tájáról visszanézhető, mekkora öngólt rúgtatok.
Az U Craiova 1948 illetékesei szerint a klubot semmilyen felelősség nem terheli amiatt, hogy szurkolóik magyarellenes skandálásai miatt vasárnap délután a játékvezető véget vetett a Sepsi OSK elleni sepsiszentgyörgyi mérkőzésnek.
Balogh Levente
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Rostás Szabolcs
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
Balogh Levente
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Balogh Levente
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
Balogh Levente
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
Rostás Szabolcs
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Balogh Levente
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
szóljon hozzá!