2010. július 19., 09:412010. július 19., 09:41
Hát kérem, ez várható, hiszen a sok eső azt a kevés termést is elvitte, amelyet még azok az öngyilkos kistermelők ültettek tavasszal, akik hittek nagyapjuk örökségében. Sokkal olcsóbb, és kevesebb munkába kerül megvenni az importárut, mint dolgozni érte. Kevés a kockázat, azonnali a haszon. Ebben maximum annyi a veszteség, ha kipukkad a kamion kereke valahol a Balkánon felfelé jövet. Üsse kő, ennyi belefér. A banántermesztő sem tesz többet, hiszen csak fotókról ismeri a banánfát. Az ő banánfáján maximum tök teremhet, ám annak ápolásához is komoly szakértelem szükséges.
Hetente egyszer legalább meg kell öntözni a tövét. Nem lepődnék meg, ha hamarosan vadkender-őstermelők is igényelnének igazolványt, és a pincebeli zöld ültetvényüket exkluzív jogokkal értékesítenék. Igény biztosan nagy lenne az árura, és az egyre jobban szaporodó kertalji fesztiválok színes népsége bele is tömné az esti békepipákba. Bevallom, nem irigyelem tőlük, és a banántermesztőt sem sajnálom, neki is biztosan kijön a számítása. Mindenki jól jár, aki nem az állam bácsinak dolgozik, mert azoktól levonják a levonhatót. Ha a banánfa például a parlamentben nőne, akkor elsejétől már 25 százalékkal alacsonyabb lenne, és 150 százalékkal kevesebb banán teremne rajta. A negyedrésznyi lefaragást nem is érezné meg annyira a termelő, a mínusz hozamot viszont a szomszéd cseresznyefájáról lenne kénytelen pótolni.
Így az év végi statisztikák azt mutatnák ki, hogy a parlamenti gyümölcsöskert banántermése hozta a várható 0 százalékos hozamot, a cseresznye viszont a vártnál jóval alulteljesített, így megvonják tőle a jövőbeli támogatást. Így halad manapság a hazai gyümölcsipar, és nem is csoda, hogy kora nyáron már görögországi dinnyét árulnak a Maros megyei falvakban. Támogatni kell a tönkrement hellásziakat, és a hazai termelőket át kell képezni az importkereskedelemre. Amíg mi pénzt exportálunk, addig ők küldik az amúgy itthon is haszonnal termelhető árut. Fogyasztók lettünk, amit termelünk, az meg a kutyának sem kell. Ideje váltani, és banánt oltani a meggybe, a klíma úgyis a mi oldalunkon áll.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.