2010. január 13., 10:132010. január 13., 10:13
Először is a többpártrendszer kiépítése nem jelenti feltétlenül a demokrácia megszilárdulását. Miközben 1990 előtt csak egyetlen alakulatnak, a kommunista pártnak és mindenható vezérének kellett hódolni, a forradalom után húsz évvel ugyancsak az tud érvényesülni, aki elnyeri egy párt, illetve vezetőinek kegyeit, sőt a hatalmi vetésforgóra tekintettel hatékonyabb, ha időnként váltogatja őket.
A tavalyi államfőválasztáskor durva fenyegetésözön zúdult önkormányzati képviselőkre, polgármesterekre, köztisztviselőkre, állami funkcionáriusokra, vállalkozókra, hogy bizonyos jelöltet támogassanak, ellenkező esetben számolhatnak a következményekkel. Közintézményből azért távolítottak el hivatalnokokat, mert nem osztották politikailag kinevezett felettesük szimpátiáját, üzletembereket fenyegettek hivatalos engedélyek visszatartásával, sőt polgármesterek, állami tisztséget betöltő politikusok oda vetemedtek, hogy magáncégek alkalmazottait rúgatták ki az elkötelezett tulajdonossal, csak mert más a politikai krédójuk.
De ugyan hol beszélhetünk a véleménynyilvánítás szabadságáról, amikor ez pártokon belül sem ajánlatos? Lám, a szociáldemokraták legszívesebben betömnék azoknak a száját, akik az államfőválasztás során elkövetett szarvashibák miatt követelnek felelősségre vonást, a demokrata-liberálisok pedig pokolba kívánják a napot, amikor befogadták a párt oligarchi-zálódását ostorozó értelmiségieket. No persze ne próbáljuk abban a tévhitben ringatni magunkat, hogy a magyar pártok kivételt képeznek. Küldött már a református püspökségre építkezési engedélyért RMDSZ-es alpolgármester magyar vállalkozót azért, mert Tőkés Lászlónak kampányolt, az államfőválasztás idején pedig láthattuk, miként szólították tagsága felfüggesztésére az RMDSZ által követendő stratégia kapcsán különvéleménnyel élő Eckstein-Kovács Pétert. Nos, haladtunk előre ’89 óta?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok