Önjárók a hatalomban

Ha történetesen nem a saját pénztárcájára és életkörülményeire menne ki a játék, a hazai polgár minden bizonnyal a hasát fogná nevettében a bukaresti politikusok által szolgáltatott kabaré láttán, olyan színjátékot ugyanis ritkán lát a világ, mint ami a román kormány és a parlament falain belül végbemegy.

Rostás Szabolcs

2010. november 24., 10:342010. november 24., 10:34

Októberben, amikor még csak a felsőház szakbizottsága szavazta meg a 16 százalékos adókulcs tíz százalékra történő lecsökkentését, sokan szavazathajhász, esélytelenségre ítélt kezdeményezésként könyvelték el a dolgot. Annál is inkább, mivel a költségvetési bevételek folyamatos növekedésében érdekelt kormány – akárcsak jelen esetben – határozottan ellenezte az adólefaragást célzó javaslatot. Kiderült azonban, hogy a módosítás demokrata-liberális (azaz kormánypárti) előterjesztői nagyon is komolyan gondolják a lakosság adóterhének enyhítését, sőt a szenátus plénumában lezajlott szavazás azt bizonyítja, hogy a koalíciós alakulatok más tagjai is felsorakoztak melléjük.

Eltekintve attól, hogy a kezdeményezés önmagában nem ördögtől való (hiszen vélhetően ösztönözné az adózási hajlandóságot), az adótörvénykönyv módosítása egyértelműen arról árulkodik: a kormányoldal és annak honatyái között nemhogy kommunikáció nem létezik, de a végrehajtó és törvényhozói testület képviselői teljesen más irányba eveznek. Természetesen senki sem vitathatja el egy képviselő egyéni kezdeményezési jogát, amikor viszont ez homlokegyenest ellentétes pártja (esetünkben a PDL), illetve az alakulata alkotta kormány álláspontjával, akkor itt komoly bajok vannak. Azt bizonyítja, hogy a PDL-n belül óriási zűrzavar uralkodik, amelynek közepette képtelenség megjósolni a demokrata honatyák következő lépését.

Márpedig e tekintetben kincstári optimizmusra vall az RMDSZ-es politikusok nyilatkozata, miszerint a képviselőház majd úgyis helyrekalapálja, amit koalíciós társaik most elrontottak. Erre semmi garancia nincs, sőt félő, hogy az oktatási törvény szenátusi végszavazásakor – hacsak az alkotmánybíróság ma véglegesen rá nem bólint a felelősségvállalás folytatására – ugyancsak „önjárók” lesznek a kormánypárti román honatyák, és jelenlegi, a magyarság számára elfogadhatatlan formájában bólintanak rá a jogszabályra. Ami a kormány tragédiáját kellene, hogy jelentse.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Trump a háborút választotta?
Trump a háborút választotta?
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

2025. július 15., kedd

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Székelyföld és a román futball agresszorai
2025. július 14., hétfő

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig
2025. július 11., péntek

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?
2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.

A kódolt instabilitás kormánya
A kódolt instabilitás kormánya
2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

2025. június 19., csütörtök

Sós szájíz, sótlan felelőtlenség Parajd ügyében

A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.

Sós szájíz, sótlan felelőtlenség Parajd ügyében