2010. június 23., 11:162010. június 23., 11:16
Először is: nem gyűjtök szelektíven. Sőt, kifejezetten tudatosan összevissza. Nagyon egyszerű okból, mégpedig: a piszkos sárga szemeteskocsik a még piszkosabb dolgozókkal annál is tudatosabban egy helyre hajítanák, amit én szépen szétválogattam. Ám az is kaland, amíg szemeteszacskóm egyáltalán eljut a kocsira. Mielőtt leviszem a szemetet, az ablakból kikukucskálok a tárolók környékére, hogy felmérjem a terepet. Minden rendben – állapítom meg, hiszen csak egy-két hajléktalan lézeng a környező parkban, ücsörög a padokon.
Óvatosan kilépek a lépcsőházból, kezemben a nem túl elegáns fekete zacskókkal, ebben a pillanatban elém toppan egy kétes külsejű fiatalember, és készségesen felajánlja: majd ő elviszi a hulladékot a konténerekig. Köszönöm, nem kérek segítséget – és főleg fizetni nem vagyok hajlandó a szolgáltatásért –, de a pulzusszámom azért megnövekszik. Továbbosonok. A padon ücsörgők felállnak, és mint akinek épp arrafelé akadt dolga, fütyörészve elindulnak a szeméttárolók felé. Gyorsítok a lépteimen. Mire beérek az épp becsületből körbekerített tárolóhelyre (amelynek persze kulcsra zárható ajtaja nincs, tehát természetesen teljességgel fölösleges a meglévő hálókerítés is), ketten már a hátam mögött vannak, egy kéz már be is nyúlt a konténerbe, hogy kihalászsza a zacskót, még mielőtt a többi szemét közé kerülne. Hanyatt-homlok menekülök onnan.
A hasonló intermezzók egyébként igen ritkán történnek meg, mivel bevallom, már legalább egy éve páromé a szemétlevitel élvezete, épp az előbb részletezett okokból. Átgondolom ilyenkor, vajon mit találhatnak a szemétben. Krumplihéjat, száraz kenyérmaradékot, csomagolásokat… Az átgondolással annyit érek el mindössze, hogy félelmem szánalommal vegyül. Rettenetes a városi szegénység, a megbélyegzettség. Segíteni rajta – nem tudom, hogyan lehetne. A baj ugyanis az, hogy ha lelkiismeret-furdalással, nagyképűen sajnálkozva is, de mégiscsak félek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
Látogatottsági adatok