2010. június 07., 10:402010. június 07., 10:40
A hosszú jármű első felét a családfő üli meg, hátsó részen lenge öltözetű asszonyság és megannyi utódja utazik, középen pedig a felbecsülhetetlen értékű nyersanyag. A vasátvevők környékén tömött sorok állnak ezekből a többnyire szilágysomlyói jelzésű járgányokból.
Míg várakoznak, hogy leadhassák a hasznos terhet, a fölösleget ledobálják. A földre rakott csomó alsó részére rongyos ruhadarabok és ágynemű kerül, köré bádogedényeket szórnak, a színes tortára pedig pár örökmozgó gyerek kerül cseresznyeként. Jól megélnek a kapott pénzből, az átvevő tulajdonosa pedig még jobban jár, és nem kérdezi, honnan van a szerzemény, csak csendben továbbadja a nagybani felvásárlónak. Azt azonban érdemes tudni, hogy ezeket a dirib-darab vasakat, amelyeket most hajók úsztatnak Keletre, majd ugyanazok a vitorlások hozzák vissza hozzánk személyautó és egyéb használati tárgy képében. Ma csak pár csenevész petákért elvesztegetett, ócska ágytálként tekintünk rá, de holnap már komoly pénzeket fizetünk érte, és eszcájgként visszük ajándékba egy kedves rokon esküvőjére. Vajon honnan gyűjtögetik össze ezeket az Unió harmadik világbeli polgárai?
Az ősi szokás szerint vándorlók nagyipari elektromágnesként ragadnak bele minden útjukba eső fémtárgyba. Egyik ismerősömtől hallottam a minap, hogy a kifinomult szakértelemmel dolgozó vasasok olyan baltát fejlesztettek ki, amellyel két oldalról meg tudják vágni a sínvasat, és egy-két csavarással el is törik azt. És ez csak az egyik fortélyuk a több száz közül, amelyre az ínség és a szükség váltakozva vitte rá őket. Hangyaszorgalommal bontják szét a régi gyártelepek vasbetonszerkezeteit, hogy hozzájussanak ahhoz a pár kilogrammnyi dróthoz, amely valaha a szocializmus megingathatatlan pilléreit fogta össze. A halálos balesetek sokasága és a hatósági fenyegetések sem tántorítják el az ócskavaskorszak hőseit, hogy naponta kimenjenek a csatatérre fémet gyűjteni. Nem számít nekik, hogy egy 19. századi magyar költő szobra vagy a vasorrú bába szaglószerve kerül a fogójukba, mindent begyűjtenek, leadnak. Ők az idő vasfogai, amelyek vasfegyelemmel követelik a magukét.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.