2008. december 05., 16:162008. december 05., 16:16
Nem is akárhogy: már 34 voks is elegendő volt ahhoz, hogy Kötő József az elkövetkező négy évben a Guardafui-foktól Zanzibárig, valamint a Damaszkusztól Fokvárosig fölmerülő problémákra próbáljon gyógyírt szerezni képviselői tevékenysége keretében. (Félreértés ne essék, nem Kötő József személyét támadjuk – ő tulajdonképpen csak áldozata annak a csodálatos választási rendszernek, amelynél vélhetően még három furat- és palástcsiszoló szakmunkás egy, a sarki kiskocsmában fejenként nyolc vilmoskörte és tíz üveg sör társaságában eltöltött éjszaka után, delirium tremenses állapotban is képes lett volna értelmesebbet kitalálni).
Persze nem kell azonnal lesajnálóan inteni, hiszen a magyar–afrikai kapcsolatok szép múltra tekintenek vissza, már a búr háborúkban is harcolt ötven magyar huszár az angolok ellen, és azt se felejtsük el, hogy gróf Teleki Sámuel, gróf Széchenyi Zsigmond, Kittenberger Kálmán és gróf Almásy László is sokat tett az európaiak számára eladdig ismeretlen fekete kontinens feltárásáért. Arról nem is beszélve, hogy a Nílus felső folyása mentén élnek a magyarabok, akik a törökök által az 1500-as években Magyarországról elhurcolt nemzettársaink leszármazottai, ennek nyomán egyértelműen megérdemlik, hogy valaki az ő ügyüket is képviselje.
Igaz ugyan, hogy Kötő Józsefnek elsősorban a választókerületében élő román állampolgárok képviselete lesz majd a feladata, de mivel a leadott voksok száma is jelzi, hogy ezt nem kell hegyeket is megmozgatni képes tömegnek elképzelnünk, az RMDSZ nyugodtan felvállalhatja, hogy egy európai uniós tagállam parlamenti pártjaként olyan problémákra is megpróbáljon megoldást találni, mint a dárfúri válság, a ruandai tuszik helyzete, a kongói polgárháború vagy akár a palesztin–izraeli konfliktus békés rendezése, ha már képviselője van a vidéken.
Már csak azért is, mert jelen állás szerint ezek megoldására mintha valamivel nagyobb esély mutatkozna, mint például a kisebbségi törvény bukaresti parlamentben történő elfogadtatására vagy arra, hogy visszaédesgessék soraikba a rivális magyar párt radikálisabb prominenseit és azok szimpatizánsait.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.