2011. március 11., 09:352011. március 11., 09:35
Kissé meg is lepett, amikor bizonyos államhatalmi szervek azzal bíztak meg, hogy kerítsem elő ezt az urat. Nem dicsekvésből mondom, de úgy tűnik, nem lehetett akárki az illető, ha engem küldtek a felkutatására. Közel állhatott bizonyos személyekhez, és már ezzel is túl sokat mondtam. Mindenesetre a parancs úgy szólt, hogy találjam meg élve, vagy holtan, nekik mindegy. Szimatom némi kérdezősködés után egyenesen a városszéli erdőbe vezetett. Korán volt még, a növényzetre telepedett harmattól átnedvesedett a nadrágszáram. Amint nyomok után bóklásztam, az erdőt átszelő folyócskához érkeztem, melynek túlpartján egy rémült alakot pillantottam meg. Észrevettem, hogy a rémült ürge nyakán acél vasbilincs van, azon vastag lánc, amelyet egy fához erősítettek. Jó napot, köszöntem illedelmesen a fához láncolt, rémült embernek. Jó napot – mondta amaz –, szép időnk van. A közeli bokorban megcsillant valami, jól ismertem ezt a villanást: távcsövek lencséjén törik meg így a fény. Két fényes kör helyett azonban csak egyet láttam megvillanni, így jobbnak láttam, ha a beszélgetés során nem érintünk kényes témákat. Valaki távcsöves puskával vette célba a fához láncolt embert. Úgy látom, épp nem siet sehová, próbáltam elviccelni a dolgot, amin a fához láncolt alak el is mosolyodott, de a tekintetéből kiolvastam, hogy szívesen megforgatna a zsigereimben egy bivalynyúzó kést. Önnek jók a meglátásai, mondta vékony hangon amaz, majd kis idő múlva hozzátette: egy kicsit fennebb a folyón van egy sekélyes rész, ott jöttem át ide. Kitaláltam a nyomokból, ha megvár, csatlakozom magához, mondtam, és ettől a láncra vert embernek megint a bivalynyúzó kés jutott eszébe. Tíz percig sem kellett gyalogolnom, máris elértem a sekélyes részt, amiről a másik beszélt. Ahogy kőről kőre ugrálva átértem a túlpartra, alaposan végigfürkésztem a lombokat. Tudtam, ha nem vagyok elég gyors, megbízóim ezüstfejű botokkal üthetik az eltűnt öltönyös nyomát, és az enyémet is. Óvatosan közeledtem a megláncolt ember felé, miközben jobb kezemre ezüstözött boxert húztam, a ballal pedig – bal kézzel lövök jobban – revolveremet vontam elő. Hiába voltam azonban óvatos, abban a pillanatban, hogy a lombok között megpillantottam a láncra vert embert, valaki puskát szegezett a hátamnak. Le tudtam volna ugyan fegyverezni, de a közeli bokrokból még két puska távcsöve villant rám. Jobbnak láttam tehát, ha átadom lőfegyveremet és ezüstözött boxeremet a hátamnak fegyvert szegező illetőnek. Jól van, kistestvérem, mondta a medveformájú ember, majd kezet nyújtott és bemutatkozott: Ivan Ivanovics Pataki hivatásos ellenálló. Hallottam rólad, mondtam, komoly fejtöréseket okozol bizonyos embereknek. Bizonyos emberek nyugodtan a szájukkal illethetik bizonyos testrészemet, mondta elvigyorodva Ivan Ivanovics Pataki. Mi is hallottunk ám rólad, Rajmund Arisztid ügynök és jobb, ha tudod, semmi közünk hozzá, de a te öltönyös embered meztelen holtteste itt van nem messze az erdőben, ami azt illeti, már jócskán megcsócsálták a prérikutyák, akik bizonyos emberek parancsára szöktek meg az állatkertből. Most, hogy ezt megtudtam tőled, már nem sietek, mondtam, és a fához láncolt emberre sandítottam. De mondd csak, Ivan Ivanovics Pataki, mért van szükség az ellenállásra – kérdeztem a medveábrázatú gerillát –, a rendszerre igazán nem lehet panaszod. Az alma illata akkor a legfinomabb, amikor már megjelentek rajta a rohadás apró foltjai, mondta amaz. Köszönöm a jó tanácsot – mondtam –, meg fogom jegyezni. Eszes fickó vagy – bólintott az ellenálló, miközben emberei eloldották a fához láncolt alakot –, tudod, hogy mik a játékszabályok. Már tudtam, hogy nem rablókról van szó, az eddig láncra kötött ember batyujával együtt iszkolt el a fák között. Szabadság, egyenlőség, kis testvérem – veregette meg bizalmasan a vállamat Ivan Ivanovics Pataki, miután a nyakamra illesztette a bilincset, majd elrejtőzött a közeli bokorban, és célba vett a medveölő puskájával. Szerencsére nem kellett sokat várnom, hamar jött egy szerencsétlen, aki nyakába vette a láncomat. Bizonyos embereket nagyon bosszantottak az Ivan Ivanovics Pataki-féle ellenállók, nem mertek azonban megszabadulni tőlük, mert úgy nem lett volna, aki közbelépjen, ha az alma rohadni kezd. Az öltönyös testét valóban alaposan megcsócsálták a prérikutyák. Csak egy ujjpercét vittem magammal, a DNS-vizsgálathoz az elég. Ahogy kiértem az erdőből, az égen megpillantottam a héliummal töltött embert, a halálra ítélt nemzeti hőst. Nem dicsekvésből mondom, de a héliummal töltött ember nekem köszönhetően került oda, ahova került.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.